Ország-világ

2019.05.10. 20:03

Merényletek Srí Lankán - Vezérkari főnök: a merénylők kapcsolatban álltak az Iszlám Állammal

Mahes Szenanajake hozzátette: ez nem azt jelenti azonban, hogy a támadást közvetlenül a terrorszervezet követte el.

A Srí Lankán húsvétvasárnap elkövetett merényletek elkövetői összeköttetésben álltak az Iszlám Állam terrorszervezettel - jelentette be pénteken Mahes Szenanajake Srí Lanka-i vezérkari főnök.

Nyilvánvalóan létezik az Iszlám Államhoz köthető szál. Ez nem azt jelenti azonban, hogy a támadást közvetlenül a terrorszervezet követte el. Jelenleg azt próbáljuk megállapítani, milyen messzire vezetnek ezek a szálak, hogy ennek megfelelő (katonai) választ adhassunk"

- fejtette ki Szenanajake a Reuters hírügynökségnek adott interjújában.

    

Leszögezte azt is, hogy az iszlamista terrorfenyegetést elhárították, és a terrorhálózat nagyrészét megsemmisítették.

    

Szenanajake hangot adott annak a reményének is, miszerint néhány napon belül a katonaság visszatérhet a laktanyákba, és a rend ismét helyreáll majd az országban.

    

Bejelentette, hogy több ország, köztük Kína, Izrael, az Egyesült Államok, India és az Egyesült Arab Emírségek katonai csúcstechnológiával nyújt támogatást a szigetország hatóságainak a nyomozásban.    

    

Korábban már a hatóságok több tucat embert vettek őrizetbe a terrortámadások kapcsán, és többször is arra figyelmeztettek: reális a veszélye annak, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez kötődő csoport újabb támadásra készül.

    

Maitripala Sziriszena Srí Lanka-i elnök a merényleteket követően rendelt el szükségállapotot. Ennek visszavonásáig a rendőrség és a katonaság előzetes bírósági felhatalmazás nélkül őrizetbe vehet embereket, és házkutatásokat is tarthat. Az országban több ezer katonát mozgósítottak, hogy a nyomozásban segítséget nyújtsanak a nyomozó hatóságoknak.

    

Húsvétvasárnap három templom és négy szálloda ellen követtek el öngyilkos merényleteket Colombóban és a fővárostól nem messze található Negombóban, valamint Batticaloában. A merényletekben 253 ember vesztette életét, és mintegy 500-an megsebesültek. A merényletek elkövetésével egy helyi iszlamista csoportot, a Nemzeti Tauhíd Dzsamaatot (NTJ) vádolják, melynek vezetője, Zahrán Hásim maga is az öngyilkos robbantók közt volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában