Ország-világ

2014.03.06. 19:57

Mesterházy: nagyságrendekkel több forrás kell az egészségügynek

A mi programunkban ez szerepel, ez az egyik fontos és kiemelt választási ígéretünk - mondta az MSZP elnöke.

Nagyságrendekkel több pénzt kell fordítani az egészségügyre - jelentette ki [namelink name="Mesterházy Attila"] csütörtökön Marcaliban, sajtótájékoztatón.

"A mi programunkban ez szerepel, ez az egyik fontos és kiemelt választási ígéretünk" - mondta az MSZP elnöke, a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje. Hozzátette: egészségügy-politikájuk kiemelt a része gyermekegészségügy, a szív- és érrendszeri betegségek, illetve a rákos megbetegedések megelőzése és gyógyítása, emellett az alapellátás, a járóbeteg-szakellátás fejlesztése.

A jelenlegi kormányt bírálva azt mondta: 2010-ben Orbán Viktor azzal kampányolt, hogy nem kevesebb, hanem több forrás lesz majd az egészségügyre, "ehhez képest, nemhogy növelték (...), hanem kivontak, csökkentették az egészségügyre jutó forrásokat".

"Ez a kormány az elmúlt években - minden évben - százmilliós nagyságrendben vont el forrásokat az egészségügyből" - mondta Mesterházy Attila, hozzátéve: elsősorban ennek következménye, hogy Magyarországon elviselhetetlenül hosszúak a várólisták.

Hiába van jó orvosgárda, hiába van jó egészségügyi szakszemélyzet, a forráshiány, a műszerezettség hiánya, a technikai feltételek szűkössége, a betegirányítási, működtetési rendszerek hiányosságai miatt ma átlagosan 12-14 hónap körüli a várakozás, ami esetenként akár 3 év is lehet - fogalmazott az ellenzéki politikus.

Jelenleg a magyar kormány körülbelül futballra és stadionépítésre 180 milliárd forintot költ - jegyezte meg Mesterházy Attila, hozzátéve: "mi azt mondjuk, hogy nem stadionépítésre és focira kell költeni ezeket a forrásokat, hanem sokkal inkább az egészségügy fejlesztésére".

Közölte: az európai uniós forrásoknak egy jelentős részét technikai, infrastrukturális fejlesztésekre fordítanák, beleértve a műszerezettséget is, továbbá a hazai költségvetésen belüli átcsoportosítással szeretnék bővíteni az egészségügyre fordítandó forrásokat.

A szocialista politikus kitért arra is, hogy kormányra kerülésük esetén visszaadnák a marcali, és a hozzá hasonlóan, jelenleg tagintézményként működő kórházak gazdasági önállóságát, ami hatékonyabb és gyorsabb működést tesz lehetővé.

"Önálló költségvetési intézményként eszköze és felelőssége is lenne a kórház vezetésének abban, hogy hogyan, miként menedzseli a betegek ellátást, vagy éppen a költségek alakulását" - hangsúlyozta.

Mesterházy Attilát a baloldali összefogás országgyűlési képviselő-jelöltjeként a somogyi 2-es választókerületben induló Harján Dávid hívta Marcaliba, hogy a pártelnök személyesen tájékozódjon a múlt év tavasza óta a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórház tagintézményeként működő marcali kórház helyzetével.

[namelink name="Harján Dávid"] közölte: amióta "kikerült a város kezéből" a kórház, azóta teljes egészében a maradványelv érvényesül az üzemeltetésében.

"Ami forrás megmarad a kaposvári osztályok ellátása után (...) az csöpög le Marcaliba" - mondta, hozzátéve: ennek következményeként bezártak osztályok, elmentek szakemberek, leépült a géppark és csökkent az ágyszám.

Fidesz: a szocialisták kivéreztették az egészségügyet

Kétségbeesett politikus kétségbeesett ígérgetésének minősítette a Fidesz azt, hogy Mesterházy Attila, a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje csütörtökön azt mondta: nagyságrendekkel több pénzt kell fordítani az egészségügyre. A Fidesz szerint a szocialisták kivéreztették az egészségügyet.

A kormánypárt az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az őszödi beszédből mindenki tudja, hogy a szocialisták kampányígéreteit mennyire lehet komolyan venni, "fűt-fát ígérnek, miközben pontosan tudják, hogy eszük ágában sincs teljesíteni".

[namelink name="Gyurcsány Ferenc"] még két napja is azt mondta, hogy a 2008-as szociális népszavazáson elutasított 300 forintos kórházi napidíj hiányzik a költségvetésből - olvasható a Fidesz közleményében. E szerint a szocialisták kormányzásuk alatt kivéreztették az egészségügyet, a közvetlen betegellátásból 250 milliárd forintot, az Egészségbiztosítási Alapból 400 milliárdot vettek el, a kórházak 2010-re 125 milliárd forint adósságot halmoztak fel, háromnegyedük súlyosan eladósodott, ötven százalékuk csődbe ment.

Leépítették a betegellátást, elüldöztek az országból hatezer egészségügyi dolgozót, aki maradt, annak a fizetése az átlagbér alatti szintre süllyedt. Ha a szocialistákon múlik, a betegekkel kórházi napi díjat és vizitdíjat is fizettetnek - tették hozzá.

A Fidesz szerint ma ezzel szemben sorra újulnak meg a kórházak, mert a kormány a rendszerváltás óta a legnagyobb, 300 milliárd forintos fejlesztést indította el az ágazatban, és csökken a kórházak adóssága is. Az egészségügy volt az első, ahol béremelési program indult, ennek mára részesei az ápolók, a szakorvosok, a háziorvosok, a mentőorvosok, a fogorvosok, a védőnők, a rezidensek, a gyógyszerészek és a házi gyermekorvosok is - közölték.

A mentőszolgálatnál is a legnagyobb fejlesztés indult el a rendszerváltás óta: 120 új mentőautó állt munkába és 200 új mentőautó beszerzése van folyamatban. A kormány 22 új mentőállomást épít és 60 mentőállomást újít fel, és zajlik a mentésirányítás teljes informatikai fejlesztése, hogy mindenhová 15 percen belül kiérjen a mentőkocsi - sorolták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában