gyanús plakátkampány

2021.01.20. 10:25

Milliárdokat bukhat Budapest a Karácsonyék által elmeszelt reklámtender miatt

A magyar főváros rekordmennyiségű pénztől esett el, miután a baloldali városvezetés politikai okokból megakadályozta a reklámtender egyik jelentkezőjének győzelmét.

A napokban derült ki, hogy a főváros időhúzása miatt Budapest óriási pénzügyi veszteséget szenvedett el. Nem sokkal hivatalba lépését követően Karácsony Gergely főpolgármester a baloldali többségű közgyűlés elé terjesztett egy javaslatot, amivel a JCDecaux Hungary Kft.-vel (JCD) való szerződéskötés megtagadását kezdeményezte – olvasható az Origo cikkében. Mindenképpen lényeges körülmény, hogy a reklámtendert még az előző, Tarlós István által irányított városvezetés alatt írták ki, azonban az eredményhirdetés átcsúszott az önkormányzati választás utánra.

A JCDecaux kifejezetten kedvező ajánlattal indult a közbeszerzésen: havi 142 millió forintot, azaz évi 1,7 milliárd forint körüli összeget ajánlottak fel a Budapesti Közlekedési Zrt.-nek (BKV) a járműágazathoz, illetve a tömegközlekedési infrastruktúrához tartozó reklámfelületek hasznosítási jogáért. A cég ajánlata érvényes volt, sőt, a bírálat során kifejezetten magas pontszámot kapott, ennek ellenére az illetékes döntőbizottság a tendert eredménytelennek nyilvánította, majd lezárta azt.

A baloldali képviselők aztán erre hivatkozva fogadták el Karácsony Gergely előterjesztését, amivel ahelyett, hogy kihirdették volna a győztest, megtagadták a szerződéskötést.

De miről is döntöttek a baloldali politikusok? Karácsonyék ezzel megtiltották a fővárosi cégeknek az egy évnél hosszabb időre szóló, a tulajdonukban, használatukban vagy vagyonkezelésükben lévő reklámfelületek hasznosítására vonatkozó megállapodások aláírását. Márpedig a BKV négy plusz (opcionálisan) további négy évre szervezte volna ki a reklámhelyek értékesítését, így képtelenné vált a koncessziós eljárás teljesítésére. Mivel a közbeszerzést a BKV a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.-vel még 2016 januárjában írta ki, erősen kérdéses volt, hogy bőven a 2019. augusztus 9-i ajánlattételi határidő lejárta után megalkotott fővárosi határozatra hivatkozva visszaléphetett-e a társaság.

Már akkor nyilvánvaló volt, hogy Karácsony előterjesztése nyomán komoly kár érheti Budapestet, egész pontosan a BKV-t. Az ügyet nyilvánosságra hozó Világgazdaság kiszámolta:

ha évi 1,7 milliárdos bevételkieséssel számolunk, akkor az négy évre vetítve megközelíti a hétmilliárdot.

A döntés azért is volt érthetetlen és felelőtlen, mert a tömegközlekedési cég évről évre kevesebb bevételhez jutott hirdetési felületei után.

A főváros ezt követően azt ígérte, hogy új közbeszerzést ír ki a befejezetlen eljárás után, de végül erre a mai napig nem került sor. Pedig több mint egy év eltelt azóta. Karácsonyéknak nem ez volt az egyetlen kudarca.

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) ugyanis tavaly januárban 115 milliós bírságot szabott ki a BKK-ra és a BKV-re a törvénysértések miatt.

A bírság kiszabása után Karácsony Gergely bejelentette, hogy a két cég bíróságra megy a történtek miatt. A cégek első körben jogvédelmet kértek, ami nemcsak a KD határozatát függesztette volna fel, hanem a 115 millió forint megfizetése alól is mentességet adott volna. Ezt a Fővárosi Törvényszék és a Kúria is elutasította, ezért tavaly májusban átutalták a büntetés összegét.

A Fővárosi Törvényszék és a Kúria előbb tavaly november elején elutasította a BKV és a BKK kérelmét, majd pár nappal később a bíróság a Közbeszerzési Döntőbizottságnak (KD) adott igazat, ezzel jogerősen lezárult az ügy. A bíróság egyébként a százmilliós bírság és a perköltség megtérítése mellett arra is kötelezte a felpereseket, hogy térítsenek meg 1,5-1,5 millió forint kereseti illetéket az államnak.

Csak több mint egy év után sikerült újra napirendre venni a budapesti tömegközlekedés reklámhelyei kiszervezésének ügyét. A fővárosnak alapjaiban változott meg az álláspontja: korábban még megakadályozták, most viszont belementek volna, hogy a JCDecaux ajánlata nyerjen. Csakhogy közbejött a világjárvány, ebben a helyzetben a francia hátterű cég már nyilvánvalóan nem adhat olyan ajánlatot, mint előtte. Így végleg bezárultak a kapuk: a főváros (egész pontosan a Karácsony-féle vezetés) teszetoszaságának – vagy szándékos szabotálásának – köszönhetően milliárdoktól esett el, miután lecsúszott az évi 1,7 milliárdos üzletről. Karácsony Gergelynek ezzel Budapest újkori történetének egyik legnagyobb bukását sikerült összehoznia.

A JCDecaux-ügynek azonban a politikai mellett jogi vonulata is van, hiszen Karácsonyék ügyetlenkedése közvetve az önkormányzat vagyonát érintette. A lap által megkérdezett ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője azt mondta:

„Önkormányzati vagyonvesztés eredményezheti a hűtlen kezelés bűncselekményének megállapítását”- amit a Büntető Törvénykönyv rendelkezéseivel magyarázott. „Akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, és ebből folyó kötelességének megszegésével vagyoni hátrányt okoz, hűtlen kezelést követ el. A magyar felsőbírósági gyakorlatban az önkormányzati tulajdon köznapi nyelven történő esetleges elherdálásának gyanúja kapcsán ez a tényállás szokta leggyakrabban a büntetőeljárás tárgyát képezni. Hűtlen kezelés esetén a büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a cselekmény különösen jelentős vagyoni hátrányt okoz (...) A Btk. 459.§ (6) bekezdése alapján 500.000.000 forint felett különösen jelentősnek minősül a vagyoni hátrány” – fogalmazott.

Külön kiemelte, hogy a hűtlen kezelés tényállásszerűségéről olyan szándékosan megvalósítható bűncselekmény elkövetése esetén beszélhetünk, amely csak akkor állapítható meg, ha az idegen vagyon kezelésével megbízott személy magatartása és a tulajdonos oldalán bekövetkezett vagyoni hátrány között az ok-okozati összefüggés megállapítható. „Vagyis a törvényi tényállásból az is következik, hogy a vagyoni hátrány elszenvedője végső soron a vagyon tulajdonosa lehet” – tette hozzá.

Az Origo cikke hozzáteszi: az elmúlt napokban a baloldali városvezetés agresszív plakátkampányba kezdett, amelyben a kormányt próbálják támadni. Amennyiben a JCDecaux-val létrejött volna a szerződés, erre nincs lehetőségük, vagy fizetni kellett volna a reklámhelyekért.

Így felmerül a gyanú: Karácsonyék azért hagytak veszni négy év alatt 7 milliárdot (ami nagyon jól jött volna például a Lánchíd felújításánál), hogy szabadon – gyakorlatilag az adófizetők pénzén – kampányolhassanak.

Vagyis saját pártpolitikai érdekeik miatt foszthatták meg a budapestieket 7 milliárd forinttól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában