vita

2020.11.28. 22:08

Montenegró és Szerbia kölcsönösen kiutasította egymás nagyköveteit

A kezdőlépést Montenegró tette meg Vladimir Bozovic szerb nagykövet kiutasításával, aki a podgoricai külügyminisztérium szerint beavatkozott a montenegrói belügyekbe, megsértve ezzel a vonatkozó nemzetközi jogot.

Montenegró és Szerbia nemkívánatos személynek minősítette egymás nagyköveteit, és kiutasította őket az országból – jelentették be az illetékes külügyminisztériumok szombaton.

A kezdőlépést Montenegró tette meg Vladimir Bozovic szerb nagykövet kiutasításával, aki a podgoricai külügyminisztérium szerint beavatkozott a montenegrói belügyekbe, megsértve ezzel a vonatkozó nemzetközi jogot.

A podgoricai külügyminisztérium közleményében azt írta, hogy Bozovic a diplomáciai előírásokkal összeegyeztethetetlen módon viselkedett. Hiába figyelmeztették szóban és írásban magatartása elfogadhatatlanságáról, a diplomata újra becsmérelte Montenegrót – állt a közleményben.

Bozovic legutóbb azzal vívta ki befogadó országa haragját, hogy Montenegró és Szerbia 1918-as, jogilag megkérdőjelezhető egyesítését „felszabadításnak” és „szabad akaratból hozott döntésnek” nevezte.

Montenegró lépésére néhány órával később Szerbia is válaszolt. A kölcsönösség elve alapján Belgrád persona non gratának minősítette Tarzan Milosevicet, Montenegró szerbiai nagykövetét.

A podgoricai kormánynak mindössze négy napja van hátra. A montenegrói parlament jövő szerdán dönt a széles körű ellenzéki szövetségen alapuló új kabinetről. A jobboldali pártokból álló koalíció harmincéves szocialista egyeduralomnak vethet véget a balkáni országban. A kormányalakításra felkért Zdravko Krivokapic, a Montenegró jövőjéért elnevezésű, korábban ellenzéki, szerbbarát koalíció listavezetője azt ígérte, hogy vezetése alatt az ország nem tér le euroatlanti útjáról, továbbra is a NATO tagja marad, és stratégiai célja a jövőben is az európai uniós csatlakozás lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában