Ország-világ

2011.04.23. 14:34

MSZP: 52 hét sem volt elég a közbiztonság javításához

Az MSZP szerint bár a kormány azt ígérte, hogy két hét alatt rendet tesz, egy évvel az országgyűlési választások után az látszik: a közbiztonság megerősítéséhez 52 hét sem volt elég.

[namelink name="Gúr Nándor"] országgyűlési képviselő szombaton sajtótájékoztatón kifejtette: összefüggés van a szegényeknek kedvezőtlen kormányzati intézkedések, a közfoglalkoztatási rendszer "szétzúzása" és a társadalmi békétlenség, az ember és a tulajdon elleni bűncselekmények számának növekedése között. A nyomor szélére jutó emberek ugyanis - folytatta - "adott esetben olyat cselekszenek, amit józan ésszel nem lehet cselekedni".

A szocialista politikus ugyanakkor hozzátette: elszállt Orbán Viktor ígérete, amely szerint két pofonnal hazaküldik a szélsőségeseket. "Mit látunk ehelyett? Véderőt, csendőrséget, Szebb Jövőért Polgárőr Egyesületet és más félkatonai szervezeteket flangálni" - mondta.

Az MSZP-s képviselő arra szólította fel a kormányt: adja vissza a tárcának, és fordítsa a közbiztonság megerősítésére azt a 30 milliárd forintot, amelyet a Belügyminisztériumnál a tartalékképzés miatt zároltak. Sürgette a településőr-program újraindítását és azt is, hogy a közfoglalkoztatásban ne csak néhány hónapra és napi négy órában, hanem ismét legalább fél évre és napi nyolc órában adjanak munkát az embereknek. Bírálta ugyanakkor a konvergenciaprogramot, amely a munkanélküli ellátás időtartamát 90 napra csökkentené.

Címkék#MSZP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában