Ország-világ

2012.08.24. 12:47

MSZP: elfogadhatatlan a nyugdíjcsökkentés

Az MSZP követeli a miniszterelnöktől, tegye egyértelművé, hogy az időseknek járó juttatások összege nem lesz kevesebb.

MTI

Az MSZP elfogadhatatlannak tartja a nyugdíjak csökkentését, és azt követeli a miniszterelnöktől, tegye egyértelművé, hogy az időseknek járó juttatások összege nem lesz kevesebb. A szocialisták a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban részesülők özvegyi nyugdíját a felére csökkentő rendelkezés visszavonását is sürgetik.

Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető budapesti sajtótájékoztatóján pénteken úgy foglalt állást: semmilyen válságkezelési intézkedés nem érintheti a nyugdíjak összegét. A Fidesz már 1998-ban kezdődő első kormányzati ciklusában 19 ezer forintot vett el a nyugdíjasoktól, és leállította a nyugdíjkorrekciós programot, most pedig Orbán Viktor ismét azt "lebegteti", hogy a válságkezelés, illetve a költségvetési egyensúly érdekében hozzá kell nyúlni a nyugdíjakhoz - jelentette ki, megjegyezve, hogy a kormány egyelőre a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) próbálja bűnbakként beállítani.

A pártelnök arra hívta fel a figyelmet: az egészségkárosodottak ellátásáról szóló jogszabály úgy rendelkezik, hogy aki házastársa jogán özvegyi nyugdíjban, valamint rendszeres szociális járadékban részesült, és most rokkantsági vagy rehabilitációs ellátást kap, annak özvegyi nyugdíját - az összegtől függetlenül - a felére csökkentik.

Mesterházy Attila ezt embertelennek nevezte - mondván, hogy az sok idős embert nyomorba taszít -, és az intézkedés visszavonására szólította fel a kormányt.

Szavai szerint a kormány két stadion árát tudja megspórolni az özvegyi nyugdíjakon, miközben döntésével több mint 140 ezer ember biztonságát sodorta veszélybe, ennyien voltak ugyanis a tavalyi év végén a szociális járadékosok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában