Ország-világ

2014.02.20. 17:42

MSZP: megbukott a Fidesz családpolitikája

Az MSZP szerint a születésszám csökkenése azt jelzi, hogy megbukott a Fidesz családpolitikája.

[namelink name="Bangóné Borbély Ildikó"], a szocialista párt elnökségi tagja csütörtöki sajtótájékoztatóján arra reagált, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly 88 700 gyermek született, 1569-cel, 1,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

A politikus ezt a Fidesz "családellenes" politikájának bizonyítékaként értékelte, hozzátéve: 2006 és 2009 között átlagosan csaknem tízezerrel több gyermek született, mint tavaly.

Szerinte a születésszám csökkenésének egyik oka, hogy a kiskeresetűek nem tudják igénybe venni a gyermekek utáni adókedvezményt. Hozzátette: a Fidesz-kormány bizonytalanságot okozott, sokan ezért nem vállalnak gyermeket, a fiatalok jelentős része pedig külföldre ment az elmúlt négy évben, így az ő gyerekeik már ott születnek meg.

Azt ígérte, ha az Összefogás győz a választáson, minden családban lesz legalább egy kereső, igazságosabb adórendszert vezetnek be, megemelik a családi pótlékot, visszaállítják a szülés után dolgozni visszatérő nők munkahelyi védelmét, stadionok helyett pedig bölcsődéket és óvodákat építenek.

[namelink name="Bősz Anett"], a Magyar Liberális Párt képviselőjelöltje kiemelte: amióta a statisztikát vezetik, csak egy olyan év volt, amikor a tavalyinál kevesebb gyermek született. Emlékeztetett arra, hogy [namelink name="Orbán Viktor"] miniszterelnök egy éve még a születésszám növekedését vetítette előre, várakozása azonban nem igazolódott.

Beszélt arról is, hogy a gyermekvállalási kedvet nem lehet adminisztratív eszközökkel ösztönözni, ehhez kiszámítható, tervezhető jövőre és nyugodt környezetre lenne szükség.

Címkék#Fidesz#MSZP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában