Ország-világ

2019.05.08. 08:12

Mutatjuk a 2019-es történelemérettségi megoldásait - fotókon, videón a megoldások

A szaktanár szerint a feladatok jók, a tanulók "slágertémákat" kaptak.

kisalfold.hu

16.00 - Videón a megoldások:

 


 


 



15.30 - Könnyűnek találták a feladatokat:


Könnyen megoldhatónak és korrektnek ítélték a szerdai történelem érettségi írásbeli feladatait a vizsga után az MTI-nek nyilatkozó iskolaigazgatók és szaktanárok.  


Horváth József, a Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium igazgatója szerint a feladatlap megfelelően lefedte az egész középiskolás tanagyagot: az egyetemes történelemben az ókortól, a magyar történelemben az Árpád-kortól egészen az ezredfordulóig. Úgy vélte, változatosak voltak a feladatok, a diákokat a válaszadásban mindenhol idézetek és források, térképvázlatok és fotók segítették.


Mint mondta, a diákok visszajelzései alapján az esszék között sem volt egy téma, amit sokan választottak, egyértelműen megoszlott a választás a témák között. A gyerekek elégedettek voltak a feladatsorral, jó felkészüléssel abszolút megoldhatónak találták, mert a fő témákat érintették a kérdések, s a pedagógus kollégái szerint is alkalmas volt a feladatsor a fiatalok tudásának lemérésére - tette hozzá.


Korrektnek és könnyűnek értékelték a diákok a közép és emelt szintű történelem érettségi feladatait a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégiumban - mondta az intézmény vezetője szerdán az MTI-nek.  

Németh Tibor kifejtette, hogy a feladatok középszinten az elmúlt évek tematikája alapján készültek és meglátása szerint bizonyos történelmi ismeret mellett gyakorlatiasságra is szükség volt a feladatok megoldásához, amelyeket a gyermekek tisztességesen meg tudtak oldani megfelelő felkészítés mellett.  

Emelt szinten komoly és megalapozott történelmi ismereteket igényeltek a feladatok, amelyekben a történelem szinte minden időszaka szerepelt, ugyanakkor az igazgató meglátása szerint az a diák, aki jól felkészült, tisztességesen meg tudta oldani.  


A magyar történelemre vonatkozó esszék közül a legtöbben Hunyadi Mátyás kül- és dinasztikus politikáját választották, szemben a Kádár-rendszer válságának gazdasági, kül- és belpolitikai tényezőivel - mondta.  

Szabó Anita, a szolnoki Varga Katalin Gimnázium történelem szakos igazgatóhelyettese az MTI megkeresésére elmondta: összességében megoldhatóak voltak a történelem érettségi feladatok közép-és emelt szinten is, ilyen kérdésekre számítottak. Két, az igazgatóhelyettes által megkérdezett diák szerint "elég jó", illetve "teljesen korrekt" volt a feladatsor - jegyezte meg.  


Szabó Anita hangsúlyozta a szövegértés fontosságát a feladatok megoldása során. Hozzátette: a képekhez, diagramokhoz, karikatúrákhoz és egyéb forrásokhoz tartozó kérdéseket csak akkor tudják megválaszolni a diákok, ha precízen tanulnak és tudják a tanultakat alkalmazni is.  


Az igazgatóhelyettes emellett fontosnak tartja a térkép, valamint a tankönyv összes képének az ismeretét, hiszen voltak ezekre vonatkozó feladatok is.


Szabó Gabriella, a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium történelemtanára a középfokú történelem érettségiről azt mondta: a diákok elégnek találták a feladatok megoldásához rendelkezésre álló időt.

A vizsgázók a tesztekről és az esszékről is pozitívan nyilatkoztak, olyan feladatokat kaptak, amelyekre számíthattak és amelyeket gyakoroltak velük a felkészülés során - tette hozzá.


A pedagógus szólt arról, hogy a diákok örültek az esszék témáinak, mert a trianoni béke, vagy I. István egyházszervező tevékenysége a tananyagban is a kiemelt részek közé tartozik.

"Akikkel beszéltem, kivétel nélkül úgy nyilatkoztak, hogy sikerként élték meg a vizsgát, jól teljesítettek és úgy érezték, megérte tanulniuk rá" - jegyezte meg.


Diákbarát feladatok és témák jellemezték az idei történelem érettségit, olyanok, amelyeket hangsúlyosan érintettek az órákon - összegezte a debreceni Tóth Árpád Gimnázium (TÁG) történelemtanára az első tapasztalatokat. Biczóné Porcsin Judit az MTI érdeklődésére elmondta: a megkérdezett diákok javarészt a sztálini propaganda, illetve a Szent István uralkodása témakört választották a kifejtendő feladatok közül, de mint fogalmaztak, bármelyik feladat korrekt, megoldható volt.


A rövid válaszokat igénylő feladatok között voltak "fogósabbak" is, főként a magyarázatot igénylők, de a feladatsor összességében alkalmas volt a középiskolás tudásszint felmérésére, nem haladta meg a tanultakat - jelezte a szaktanár. Biczóné Porcsin Judit kitért a most először alkalmazott új történelem atlasz használatára is, amely a korábbiaktól eltérően már nem tartalmazott kronológia adattáblázatokat. A diákok tudtak tájékozódni az új atlaszból, felkészültek a használatára, így ez sem jelentett megoldhatatlan kihívást az idei történelem érettségin - mondta el a debreceni TÁG történelemtarára az MTI-nek.


13.38 - Íme, a 2019-es középszintű történelem megoldások

 

Fotók: Cseh Róbert


A történelem középszintű írásbeli érettségi vizsga feladatait Németh Tibor, a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium igazgatója oldotta meg. Hamarosan videós elemzést is közlünk a feladatokról.


11.45 - "A héten talán ez volt a legjobb feladatlap": könnyűnek tartják a diákok a töriérettségit


Könnyűnek találták a középszintű történelemérettségit az Eduline olvasói - van, aki hamarabb be is fejezte az írásbelit.

 

A Soproni Széchenyi István Gimnázium diákjai történelem érettségi közben. A többség szerint nem volt nehéz, különösebb meglepetést nem tartalmazott a feladatsor. Pláne azok számára, akik készültek. Fotó: Nagy Márta

A Soproni Széchenyi István Gimnázium diákjai történelem érettségi közben. A többség szerint nem volt nehéz, különösebb meglepetést nem tartalmazott a feladatsor. Pláne azok számára, akik készültek. Fotó: Nagy Márta


10:20 - Szaktanári vélemény a töriérettségiről:


Jó feladatsort kaptak történelemből a középszinten érettségizők, a 180 perc elég lesz a rövid kérdések és az esszéfeladatok megoldására – mondta az Eduline által megkérdezett szaktanár.


A szaktanár szerint a feladatok jók, a tanulók számára megoldhatók, bár természetesen vannak olyan feladatok is, amelyek valamivel több tárgyi tudást igényelhetnek, „de aki megfelelően felkészült az érettségire, annak nem okozhat problémát".


Az esszéfeladatokról azt mondta, ezek szinte slágertémák, gyakran előkerülnek az érettségin, így a tanárok is nagy hangsúlyt fektetnek ezekre a felkészítés során. A középszintű feladatsorra kapott 180 perc a szaktanár szerint elegendő lesz a diákok számára.


9.40 - Trianon és a szovjet propaganda a történelemérettségi esszéfeladatai között:


A középkori uradalmakról, a szovjet propagandáról, Szent István uralkodásáról és a trianoni béke hatásairól is kaptak esszéfeladatot a diákok a középszintű történelemérettségi második részében.


08:38 - Az első információk a rövid feladatokról:


Az ókori Athénnal, a törökellenes küzdelmekkel, a második ipari forradalommal, a határon túli magyarsággal és a háztartások mai pénzügyeivel kapcsolatos feladatot is kaptak a diákok a középszintű történelemérettségi első, rövid feladatokból álló részében - írja az Eduline.

 

Fotók: MTI



6.25 - Milyen témák kerülhetnek elő a töriérettségin?


A középszintű feladatsort kb. 60%-ban a magyar, kb. 40%-ban pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódó feladatok alkotják. Az összes feladat kb. 50 %-a az 1849-től napjainkig terjedő időszakra vonatkozik. A feladatsor egészében az alábbi arányok érvényesülnek:


Politika-, esemény-, állam, jog- és intézménytörténet kb. 40 %

Társadalom-, életmód-, mentalitás- és művelődéstörténet, munkaügyi alapismeretek kb. 25 %

Gazdaság-, technikatörténet és a környezeti kultúra története, pénzügyi és gazdasági ismeretek kb. 25 %

Eszme- és vallástörténet kb. 10 %

Korábban

A történelem írásbelikkel folytatódnak ma az érettségi vizsgák a középiskolákban országszerte.   


A középszintű írásbeli 180 percig tart, az írásbelin a vizsgázóknak egy központi feladatsort kell megoldaniuk, amelynek első része egyszerű, rövid választ igénylő feladatokból, második része szöveges (kifejtendő) feladatokból áll. 


A vizsgázó a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja meg az egyes feladatok között, és megoldásuk sorrendjét is meghatározhatja. 


Az írásbeli feladatsort mintegy 60 százalékban a magyar, 40 százalékban pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódó feladatok alkotják. Az összes feladat közel fele a az 1849-től napjainkig terjedő időszakra vonatkozik. Vizsgázónként szükséges segédeszköz az állami tankönyvfejlesztésért és kiadásért felelős szerv által kiadott, kronológiai adattáblázatot nem tartalmazó középiskolai történelmi atlasz, amelyről a vizsgázó gondoskodik. Továbbá vizsgacsoportonként legalább három példány helyesírási szótár, amelyet a vizsgabizottságot működtető intézmény biztosít. 



A történelem emelt szintű írásbelije 240 percig tart. A vizsga két feladatsorból áll, hasonlóan a középszintűhöz. 


A diákok először az első feladatlapot oldják meg, majd a dolgozatokat 100 perc leteltével a felügyelő tanár összegyűjti. Ezután osztják ki a második feladatlapot. 


A témák megoszlása és a használható segédeszközök megegyeznek a középszintű feladatokéval.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában