szobordöntés, fosztogatás, erőszak

2020.06.15. 22:59

Náci és kommunista vonásai vannak a tüntetéseket szervező BLM-mozgalmaknak

Az ideológiájukkal ellentétes alkotások, könyvek, mozifilmek és televíziós sorozatok betiltása vagy a múlt elferdítése, meghamisítása. Néhány közös vonás, amely a baloldali-liberális BLM-mozgalmat éppen úgy jellemzi, mint annak idején a nácikat vagy a szovjet kommunistákat.

A George Floyd halála nyomán kirobbant, immár több országra kiterjedt tüntetéssorozatok és fosztogatások mögött álló csoportok egyre gyakrabban nevezik magukat Black Lives Matter (A fekete életek számítanak) – BLM-mozgalmaknak.

Bár ezek a csoportok gyakran jogvédőnek titulálják önmagukat, a V4NA hírügynökség felhívja a figyelmet arra, hogy hozzáállásukban érdekes ellentmondások figyelhetőek meg. Amíg a fajgyűlölettől vezérelt nácik főként a zsidó származású politikusok, tudósok és baloldali gondolkodók műveit tiltották be, addig a kommunisták a törvényes uralkodó, II. Miklós cár és családjának módszeres kiirtása és a nemzeti jellegű pártok betiltása után a konzervatív politikusok életének és munkájának ellehetetlenítésére törekedtek. Mindez csak azokra a másként gondolkodókra –politikusokra, képzőművészekre, zenészekre, írókra – vonatkozott, akiket nem internáltak a szibériai kényszermunka-táborokba, ahol százezrek vesztették életüket betegségek, fertőzések következtében, vagy mert egyszerűen nem adtak nekik enni.

The review then goes on to say: „Then there are books so bad that they should be tried, convicted and sentenced to life without parole in literary prison, never again to see the light of day. Gentle reader, this is such a book.”

Az említett két rezsim közös vonása, hogy üldözték a másként gondolkodókat, betiltották, sőt 1933-ban Németországban nyilvánosan elégették a könyveiket. A Josef Göbbels vezette náci propagandaminisztérium betiltotta többek között Albert Einstein, Sigmund Freud, Franz Kafka, Thomas Mann, Ernest Hemingway, Marcel Proust műveinek olvasását és terjesztését is. A Szovjetunióban és a hatalma alá vont kelet-európai kommunista országokban tiltólistára kerültek a legtöbb „imperialista” (amerikai és brit) író művei éppen úgy, mint az ellenzéki Alekszander Szolzsenyicin kötetei. A cseh Jiri Menzel vagy a lengyel Andrzej Wajda rendszerkritikus filmjei szintén tiltólistára kerültek.

The book burning has started. This fanaticism is very dangerous. https://t.co/CxEL6X8bog

A londoni Holloway Egyetemi Könyvtár a BLM-tüntetések hatására a Twitteren jelentette be, hogy a „strukturális rasszizmus” elleni küzdelem jegyében levesznek a polcokról bizonyos könyveket és bocsánatot kértek, amiért ezt nem tették meg korábban. A könyvtár megjegyezte, hogy lépéseket tesznek gyűjteményeik „dekolonizálására és diverzifikálására”, hogy ezzel is védekezzenek a rasszizmus és a diszkrimináció ellen. A brit Brexit Párt vezetője, Nigel Farage erre úgy reagált, hogy „megkezdődött a könyvégetés”, és hogy ez a fajta fanatizmus „nagyon veszélyes”.

HBO Max pulls the movie „Gone With The Wind” due to racist depictions of Black people and slavery. Additionally, the TV show COPS has been cancelled. What movie/TV show is next to get censored or removed all together?

Napjainkban a televíziós sorozatok bírnak hasonló véleményformáló erővel, mint annak idején a mozifilmek. A liberálisok ezért ki is pécéztek maguknak szerintük rasszista, ezért rendszeridegen alkotásokat, kezdve az 1939-es romantikus klasszikussal, az Elfújta a széllel. Elérték azt is, hogy a BBC törölte műsortárából a Waczak szálló (Fawlty Towers) című szatirikus sorozat egyik epizódját, amiben a világhírű komikus, John Cleese Adolf Hitlert utánozza, és a szereplők többször visszautalnak a II. világháború eseményeire. A liberálisok ezzel azt üzenik, hogy ami a sorozat forgatásakor, az 1970-es évek közepén még szórakoztatónak számított, az mára „szalonképtelenné” vált.

Netflix Brasil: Remove “ The First Temptation of Christ” From Netflix – Sign the Petition! https://t.co/HAcXu9IY66 via " target="_blank" rel="noopener noreferrer">@Change

Ugyanakkor ezek a szolgáltatók messze nem ennyire érzékenyek a kereszténységet és annak értékeit kifigurázó filmekkel kapcsolatban. A Netflixen jelenleg is elérhető a Krisztus első megkísértése (The First Temptation of Christ) című ízléstelen paródia, amely melegként ábrázolja a keresztények Megváltóját. Annak ellenére is elérhető a film, hogy csak Brazíliában több mint 2,5 millióan írták alá a tiltakozó petíciót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában