Hallgassa élőben!

Nehézfémtartalmú bányászati hulladék szennyezi Beregszász környékét

Az aranybányászat után visszamaradt több százezer tonna, nehézfémeket tartalmazó meddőkőzet veszélyezteti a kárpátaljai Nagymuzsaly lakóinak egészségét - adta hírül szerdán a podrobnosti.ua internetes ukrán hírportál.

A magyarországi vörösiszap-katasztrófa nyomán Ukrajnában is elrendelték a veszélyes hulladékok tárolásának ellenőrzését. Ennek kapcsán készített helyszíni riportot a bezárt nagymuzsalyi aranybányában az Inter országos ukrán televíziós csatorna.

A tudósítás szerint a beregszászi járási település mellett több százezer tonnányi, nehézfémeket tartalmazó meddőkőzet maradt vissza az aranykitermelés nyomán. A káros anyagok veszélyt jelentenek az ott élőkre, mert az esővízzel a talajba mosódnak, és a falu kútjaiba is bekerülnek a nehézfémek.

A műsorban megszólaló Marija Szkobulej, a Kárpátalja megyei környezetvédelmi felügyelet laboratóriumának vezetője elmondta, hogy a meddőkőzetben a kadmium tartalma 1800-szor, a rézé 58-szor, a krómé 7,7-szer haladja meg megengedett határértéket. A kadmiumot már a kutak vizében is kimutatták.

Az egyik nagymuzsalyi lakos a műsorban elmondta, hogy a családja drága palackozott vizet iszik, de főzéshez kútvizet használnak. Abban bíznak – fogalmazott -, hogy a forralás semlegesíti a vízben lévő káros anyagokat.

A riportműsor szerint senkin sem lehet számon kérni a környezetszennyezést, mivel az aranybánya még februárban csődöt jelentett, ráadásul ötmillió hrivnya (kb. 150 millió forint) munkabért még nem fizetett ki a dolgozóinak.

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Kókuszkocka, ami nem száraz hatású
A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Rögtön puha mézeskalács
Hirdetés
A zeneművészet fiatal tehetségeit díjazta az MVM
Döntött az Országgyűlés: jön a négykérdéses gyermekvédelmi népszavazás
Döntött az Országgyűlés a kormány által kezdeményezett gyermekvédelmi tárgyú népszavazás elrendeléséről. A referendumot a köztársasági elnök írja majd ki.
Újra jár a tramtrain
Meghibásodás miatt Szegeden belül nem közlekedett kedden reggel a tramtrain. A hibát elhárították, 10:50-től ismét a teljes vonalon jár a vasútvillamos.
„Innen már nem megyek haza” – koronavírus-áldozatok utolsó mondatai szeretteikhez
Az elengedés mindenki számára nehéz, akkor pedig még inkább, ha egy járvány szakítja szét a családokat.
Kína szerint nincs veszélyben a rendezés az omikron variáns miatt
A szervezők szigorú koronavírus-protokollal készülnek a február 4. és 20. között sorra kerülő olimpiára.
Véradások a megye településein
Tűz ütött ki egy vásárhelyi családi házban
Tűzhelyen lévő étel égett egy ház konyhájában Hódmezővásárhelyen, a Vörösmarty utcában.