jogszabályellenes pénzügyi előny

2021.06.17. 06:11

Nem átlátható az a párt, amelyik tiltott támogatást fogad el

Múlt héten jelentették be a szivárványkoalíció pártjai, hogy közös adománygyűjtő kampányba kezdtek, hogy ebből finanszírozzák az előválasztással felmerülő költségeket, ugyanakkor a lépésjogi aggályokat vethet fel. Az Állami Számvevőszék a baloldali pártok akciójával kapcsolatban kiemelte: a törvényi előírások betartása a pártok feladata és felelőssége.

A pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény alapján azok az egyesületek nyújthatnak szervezeti kereteket a népakarat kialakításához és kinyilvánításához, a politikai életben való állampolgári részvételhez, amelyek kinyilvánítják, hogy a párttörvény rendelkezéseit magukra nézve kötelezőnek ismerik el – reagált a Magyar Nemzetnek az Állami Számvevőszék (ÁSZ) annak kapcsán, hogy a baloldali pártok adománygyűjtésbe kezdtek az előválasztás finaszírozása érdekében. A számvevőszék hozzátette: a pártok gazdálkodásának szabályait a párttörvény és a számviteli törvény határozza meg, a törvényi előírások betartása pedig a pártok feladata és felelőssége.

Az ÁSZ azt is kihangsúlyozta: a törvényi előírás alapján kétévente ellenőrzik a rendszeres költségvetési támogatásban részesülő pártok gazdálkodásának törvényességét. Emellett ellenőrzési megállapításaikkal és javaslataikkal hozzájárulnak a pártok gazdálkodásának törvényességéhez.

Holman Magdolna, a szervezet alelnöke egy áprilisi interjúban a pártok gazdálkodása kapcsán elmondta: a rendszeres állami támogatásra jogosult pártokat az ÁSZ egy évtizedek óta kialakult, a pártok számára is ismert, és ezért előre tervezhető ütemezés szerint ellenőrzi, attól függően, hogy az adott párt mióta kaphat állami támogatást.

Amennyiben egy párt tiltott támogatást fogad el, akkor nem biztosított a finanszírozásának átláthatósága, a jogszabállyal ellentétes pénzügyi előnyhöz juthat, valamint a tiltott támogatás elfogadása korrupciós veszélyt jelent.

Azok a pártok, amelyeknél az ÁSZ az elmúlt években tiltott támogatást tárt fel, intézkedési terveket készítettek. Ezekben vállalták, hogy a jövőben intézkedéseket tesznek a tiltott támogatás elfogadásának elkerülése érdekében – közölte Holman Magdolna, hozzátéve: Magyarországon európai összevetésben is szigorú a politikai pártok gazdálkodásának ellenőrzése.

A baloldali pártok akciója kapcsán ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász korábban úgy fogalmazott: joggal merül fel a kérdés, hogy ha a baloldali pártok külön-külön sem képesek betartani a játékszabályokat, akkor mire számíthatunk ebben a sokkal bonyolultabb kapcsolat-, illetve szabályozási rendszerben. A szakértő hozzáteszi: az ÁSZ korábban már állapított meg a baloldali konglomerátum egyik oszlopos tagjánál, a Jobbiknál tiltott pártfinanszírozást érintő törvénytelenséget.

„Ha a baloldali pártok valóban komoly megmérettetésnek szánnák a 2021-es előválasztást, akkor az jogi és pénzügyi részletszabályokkal lenne körülbástyázva, ez a minimumfeltétele egy rangos verseny lebonyolításának”

– hangsúlyozta a Századvég jogi szakértője. Ifj. Lomnici Zoltán azt is kiemelte, hogy a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény értelmében párt nem magyar állampolgár természetes személytől vagyoni hozzájárulást, továbbá névtelen adományt nem fogadhat el.

Mint ismert, a baloldali pártok közös adománygyűjtő akcióba kezdtek, hogy a befolyó összegből finanszírozzák az előválasztással kapcsolatos kiadásokat. Elmondásuk szerint fokozottan kívánnak figyelni az adatvédelmi és pártfinanszírozási elemekre, a tiltott pártfinanszírozás gyanújának elkerülése céljából ezért a pártok külön számlákon gyűjtik az állampolgári támogatásokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában