elérni a küszöböt

2021.10.13. 07:32

Nem csak két lista lesz a 2022-es országgyűlési választáson

Akár öt kisebb párt is állíthat országos listát a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Egy az egy ellen” vízióval állt össze a baloldal a DK-tól a Jobbikig, vagyis azzal a céllal, hogy a kormányzópártokkal szemben egyetlen lista legyen a 2022-es országgyűlési választáson, esélyt adva önmaguknak Orbán Viktor leváltására. Ezért fogott össze a DK, az MSZP, a Jobbik, az LMP, a Momentum, a Párbeszéd, valamint a Mindenki Magyarországa Mozgalom. Ugyanakkor mind a bal, mind a jobboldalon akadnak még pártok, amelyek azzal a szándékkal indulnak a jövő évi választásokon, hogy átlépjék az ötszázalékos küszöböt – írja a Magyar Nemzet.

Az oligarcha

Kádár János-terv címmel hirdetett programot Szanyi Tibor, az MSZP egykori oszlopos tagja, a párt alelnöke, aki 2020-ban, miután kilépett a szocialista pártból, Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (Iszomm) névvel alapított új pártot. Szanyi Tibor lapunknak elmondta, mindenképpen indulnak a 2022-es választáson, jelenleg 59 jelöltjük van, de céljuk mind a 106 egyéni választókerületben indítani valakit. „Abban szinte biztos vagyok, hogy legalább száz helyen lesz jelöltünk” – mondta a pártelnök, aki azt hangsúlyozta, minden jelöltjük baloldali, azaz nem balliberális, nem balközép. „Nekünk van már programunk, ami az Igen szocializmus nevű programunknak egy sajátos, a választásokra hangolt kivonata” – jelezte Szanyi Tibor, aki elárulta, ő a párt miniszterelnök-jelöltje 2020 júliusa óta.

Az ellenzéki előválasztásról azt mondta, a kampánynak a programok versenyének kellene lennie, de meglátása szerint ez a balliberális ellenzéki oldalon állandó halogatás tárgya, és majd a „főjelölt” programja lesz. „Aki hozzánk mérhetően közelebb volt, gondolok itt a megzöldült balközép Karácsony Gergelyre, kiesett. Mi Dobrev Klárát jó esetben egy liberális balközépnek látjuk, ami nyilvánvalóan nem baloldal. Arról nem beszélve, hogy Dobrev Klára egy igazi oligarcha, akárhonnan nézzük” – fogalmazott Szanyi Tibor, aki szerint az előválasztás egyik eredménye, hogy az MSZP „bevégezte”. „Az MSZP vége látható volt, ez most a lehető legrondább módon meg is történt, ami azt jelenti, hogy alárendelték magukat a konzervatívoknak, liberálisoknak” – vélekedett a pártelnök, jelezve, mindegy ki nyeri a miniszterelnök-jelöltséget, mind a kettő egy lottó ötös. „48-52 százalékot mondanék valamelyik javára, ami azt jelenti, egyiknek sem lesz túl nagy legitimációja” – fogalmazott. Saját támogatásukról Szanyi Tibor azt mondta, az egy-két százalék körül van, ami nem átütő, de az ő idejük most fog eljönni, amikor az ellenzék szembesül a valósággal.

A szocializmus emléke

„A Munkáspárt is önállóan indul mint a szocializmus eszméjét egyedüliként képviselő párt” – mondta a Magyar Nemzetnek Thürmer Gyula, aki hangsúlyozta, pártjuk baloldali, nemzeti, ellenzéki. A pártelnök elismerte, az aláírásgyűjtés nehéz lesz nekik, támogatókat főként vidéken igyekeznek gyűjteni, a nagyvárosokban meglátása szerint kevesebb esélyük lenne. „Azokra a szavazókra számítunk, akik sem a kormánypártra, sem a balliberális ellenzékre nem akarnak voksolni. A jelenlegi kormány családpolitikájával, családtámogatási intézkedéseivel egyetértünk, ugyanakkor megítélésem szerint szélesíteni kéne a kört” – fogalmazott Thürmer Gyula, aki szerint Dobrev Klára legfeljebb a szocializmus emlékét tudja nyújtani az időseknek, akik – mint fogalmazott – zombiként állnak most az előválasztási sátraknál, hogy valaminek az emlékére szavazzanak.

Országos lista

A Jobbik 2018-as szakadása után létrejött Mi Hazánk Mozgalom mind a 106 egyéni választókerületben állít jelöltet, ezek közül már csaknem százat be is mutatott a párt. Dúró Dóra alelnök a lapnak elmondta, október 23-i rendezvényükön minden jelöltjük színpadra áll, addigra mindenkit megismerhetnek a választók. Jelezte azt is, országos lefedettségüket az is mutatja, hogy folyamatosan nő az alapszervezetek száma, ami egyértelműen a támogatottságuk erősödését mutatja. „A Mi Hazánk már bemutatta a Virradat programot, amely három alappillérre épül, ezek a mezőgazdaság, a közbiztonság, valamint a turizmus.”

Volner János ugyancsak a Jobbikból távozott, majd létrehozta a Volner-pártot. Mint fogalmazott, mind a 106 egyéni választókerületben állítanak jelöltet, elsődleges feladatuk pedig a Jobbik 2013-as alapító nyilatkozatában foglaltak képviselete, vagyis a posztkommunista utódpártokat és a velük összefogó szélsőséges liberálisokat távol tartsák a hatalomtól. „Ezért, ha azt látjuk, hogy az ötszázalékos támogatás nekünk nem biztosított, és az indulásunk veszélybe sodorhatja az országot azzal, hogy a baloldal juthat kormányra, akkor nem fogunk elindulni. Ha nem kapunk állami támogatást emiatt, azt is elfogadjuk, az ország sorsa előrébb való” – fogalmazott a pártelnök.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) úgy számol, hogy legalább 71 választókerületben sikerül összegyűjtenie a jelöltállításhoz szükséges kopogtatócédulákat. A Jelen nevezetű hetilap augusztus végén arról írt, az MKKP pont azt a lehetőséget teremti meg, hogy azok az elkötelezett baloldali liberálisok, akik nincsenek elragadtatva az összefogástól a Jobbikkal, rájuk adhassák a voksukat, miként azoknak is menedéket jelentenek, akik kiábrándultak a Fideszből, de soha nem lennének hajlandók a mostani ellenzék jelöltjeire szavazni. Ennek abban az esetben lehet különös jelentősége, ha a párt az ilyen megfontolásból leadott szavazatokkal átugorja az ötszázalékos bejutási küszöböt, s parlamenti erővé válik. Kovács Gergely pártelnök arról is beszélt, hogy koalícióra nem lépnének egy esetleges baloldali kormánnyal, de kívülről támogatnának egy esetleges kisebbségi kabinetet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában