Ország-világ

2019.03.08. 20:27

Nem csak virágokat hozott a nőnap: könnygázzal oszlatták fel Isztambulban a nőnapi tüntetéseket - Fotók

Németországban, Spanyolországban és Belgiumban is ezrek vonultak az utcára a nők jogaiért.

Könnygázzal oszlatta fel a török rendőrség pénteken Isztambulban a nemzetközi nőnap alkalmából tartott tüntetést - jelentette a Demirören török hírügynökség.


A demonstrálólók este fél 8-tól terveztek végigvonulni a metropolisz korzóján, az Istiklal úton, de a hatóságok már korábban közölték, hogy nem engedélyezik a tüntetést, a résztvevőket pedig a környező utcákba fogják terelik. A rendőrség először pajzsokkal állta el a menetelni szándékozók útját, majd könnygázt is alkalmazott a tömeggel szemben.

  

Az Evrensel török marxista napilap beszámolója szerint a rendőrség gumilövedékeket is bevetett a több tízezernyi tüntető ellen.

    

A Cumhuriyet török kormánykritikus napilap ugyanakkor arról írt, hogy a demonstrálók néhány ezren voltak. A Cumhuriyet arra is kitért, hogy a rendőri beavatkozás során két vízágyú is megjelent a közelben.

    

A nemzetközi nőnap alkalmából 2003 óta tartanak tüntetéseket Isztambulban, azonban a 2016. júliusi katonai puccskísérlet óta a hatóságok biztonsági okokra hivatkozva a korábbinál többször akadályozzák meg a demonstrációkat.


Korábban írtuk:

Több tízezren tüntettek Németországban a női egyenjogúságért pénteken a nemzetközi nőnap alkalmából, a legnagyobb megmozdulás Berlinben volt, ahol a nőnap az idén először hivatalos ünnepnap és munkaszüneti nap.


A tartományi rangú főváros kormányzata tavaly döntött az új ünnepnap bevezetéséről. A YouGov közvélemény-kutató intézet pénteken ismertetett felmérése szerint a németek többsége egyetért a berlini városvezetés döntésével, és 54 százalékuk úgy véli, hogy a többi 15 tartománynak követnie kellene Berlin példáját.

    

A nőnap hivatalos, országos ünnepnappá emelését a férfiak 48 százaléka, a nők 60 százaléka támogatná. A pártpolitikai hovatartozás alapján egyedül az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali párt táborában nincsenek többségben a kezdeményezés támogatói a YouGov adatai szerint.

    

Berlinben több tucat demonstrációt és egyéb akciót, például kerékpáros felvonulást tartottak, a legnagyobb tüntetésen a szervezők adatai szerint mintegy tízezren vettek részt.

Követelték a nők teljes egyenjogúságának megteremtését, a fizetésekben és a nyugdíjakban is megmutatkozó hátrányos megkülönböztetés felszámolását, és sürgettek törvénymódosításokat is, köztük a terhességmegszakítás büntethetőségének megszüntetését.

    

Tüntetéseket tartottak több más városban is, például Münchenben és Hamburgban a vigalmi negyedben, ahol a Femen nemzetközi feminista civil szervezet aktivistáinak egy csoportja meztelen felsőtesttel demonstrált a nők szexuális kizsákmányolása ellen.

 

Nem csak virágokat, de tüntetéseket is hozott a nőnap



A nemzetközi nőnap alkalmából több ezren, nők és férfiak vonultak utcára a nők egyenjogúságát követelve több belgiumi városban.


A megmozdulás pártoktól és szakszervezetektől független szervezői ügyük előmozdítása érdekében a munkahelyi, illetve az otthoni munkabeszüntetésre is felszólították a nőket - közölte a helyi sajtó pénteken.

    

Beszámolók szerint a belgiumi tüntetéseket és az első alkalommal meghirdetett országos női munkabeszüntetést nem pusztán az egyenlő bérezés érdekében hirdették meg, hanem azért is, hogy felhívják a figyelmet az otthoni munkavégzés, a gondozási, a tanítói és óvónői feladatok fontosságára, a véleménynyilvánítás szabadságára, valamint a szexista, megalázó megnyilvánulások és a nők ellen elkövetett erőszak különböző formáinak maradandó következményeire.

    

Brüsszel mellett Tournai, Mons, Leuven és Liege városaiban is tartottak megmozdulásokat.


Spanyolországban egész napos sztrájkot és tüntetéseket tartottak a nők, tiltakozásul a férfiak és nők közötti bérek különbsége és a férfiak erőszakcselekményei ellen.


Ezeken kívül a világ számos más országában is voltak megmozdulások.

Nők ezrei vonultak az utcákra  a világ számos országában pénteken, hogy jogaikért, a nemek közötti egyenlőségért és a nőkkel szembeni erőszak ellen tüntessenek a nemzetközi nőnap alkalmából. Akadtak azonban olyan országok is, ahol a hatóságok megakadályozták a tiltakozásokat.


Nők ezrei vonultak a Fülöp-szigeteki főváros, Manila utcáira, hogy Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök általuk" macsó-fasisztának" tartott politikája ellen tüntessenek.

 

"Duterte a megtestesült nőgyűlölet, nem csak sértéseket és fenyegetéseket vág a nőkhöz, de  szavai nyomán a biztonsági erők egyes ügynökei is nőket bántalmaztak" - mondta Joms Salvador, a Gabriela nevű feminista csoport főtitkára.

    

A Női Forrásközpont - amely a Gabrielával és több más csoporttal együtt hirdette meg a tüntetéseket - szerint Duterte 2016-os hivatalba lépése óta 59 rendőrségi alkalmazott volt érintett 35, nőkkel szembeni erőszakcselekményben, ebből 18 esetben nemi erőszakban.

    

Salvador szerint 153 százalékkal nőtt a nők bántalmazásával és a velük szembeni erőszakkal kapcsolatos esetek száma Duterte hivatalba lépése óta az azt megelőző évtizedben feljegyzett átlaghoz képest.

    

Nők százai tüntettek jogaikért Pakisztán több városában, köztük a fővárosban, Iszlámábádban, továbbá Karacsiban, Lahorban és Pesavarban, köztük olyan jelszavakkal és transzparensekkel, mint "Mondj nemet az erőszakra!", "Ne gondolj a nőre tárgyként!", vagy "Jogunk van a szabadsághoz, és meg is fogjuk szerezni".

    

A nőket durva  hátrányos megkülönböztetés éri a konzervatív muszlim Pakisztánban egyebek között a munka területén is, ahol részvételük 22 százalékos.

    

Szintén nők százai vonultak a bangladesi főváros, Dakka utcáira, hogy az egyenlő bánásmódért és a nőkkel szembeni szexuális zaklatás ellen tüntessenek. "A nőkkel szembeni erőszak általános országunkban, de sok nő nem meri felemelni a hangját a szexuális zaklatással szemben, mivel társadalmi tabunak számít" - mondta Kalponá Áktár, a bangladesi munkavállalói szolidaritási központ vezérigazgatója.

    

Több mint száz nő tiltakozott a nyugat-indonéziai Aceh tartományban a nőkkel szembeni szexuális erőszak ellen és a több női képviseletért a politikában. Aceh az egyetlen tartomány, ahol az iszlám törvénykezés, a saría van érvényben Indonéziában. "A szexuális erőszak továbbra is gyakori " - áll a közleményben, amelyet több civil csoport adott ki közösen.

    

Nők tucatjai vonultak a kenyai főváros, Nairobi utcáira, követelve, hogy a kormány foglalkozzon a nők elleni erőszakkal.  A tüntetőkhöz csatlakozott Esther Passaris parlamenti képviselő, aki üzenetet intézett Uhuru Kenyatta államfőhöz, hangsúlyozva, hogy a nőknek védelemre van szükségük" - hangsúlyozta. Passaris arra a kérte a kormányt: üljenek össze a probléma megvitatása érdekében.

    

Akadtak azonban olyan országok is, amelyekben a hatóságok nem engedélyezték a nőnapi tüntetéseket.

    

A kambodzsai hatóságok erővel akadályoztak meg egy demonstrációt, amelyet a résztvevők a nőkkel szembeni erőszak elleni tiltakozásként hirdettek meg. A hatóságok, amelyek a közrend megzavarására hivatkozva eleve nem engedélyezték a megmozdulást, erővel visszaszorították a demonstráció résztvevőit, amikor el akartak indulni tervezett útvonalukon. Rövid dulakodás után a rendőrök lezárták a phnompeni olimpiai stadion kapuit, ahol ötszáz ember gyűlt össze pénteken, hogy onnan együtt vonuljanak a kormány székhelyéhez átadni egy petíciót.

    

Az azerbajdzsáni fővárosban, Bakuban egy feminista csoport által meghirdetett felvonulást akadályoztak meg a hatóságok. A szervezők felhívásukban felhívták a figyelmet arra, hogy évente 100 nő hal meg Azerbajdzsánban a családon belüli erőszak miatt.  A több tucat tüntető nőnek rendőrök állták útját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában