Nem ellenőrzik a színlelt szerződéseket

Bár júliusban lejárt a többször hosszabbított moratórium, a hatóságok mégsem ellenőrzik kimondottan a színlelt szerződéseket.

A szakemberek sokkal inkább a fekete foglalkoztatásra koncentrálnak. Korábban pedig úgy becsülték, hogy a színlelt szerződések megszűntetésére adott határidő lejárta után több 10 milliárd forint is befolyhat a visszamenőlegesen megállapított adóhiányból és a szankciókból.

Az Adótanácsadók és Könyvvizsgálók Országos Egyesületének elnöke a lapnak azt mondta: ő még nem találkozott ilyen adóvizsgálattal. Zara László szerint a hatóságok megelégedtek azzal, hogy az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás bevezetése után a színházi és a médiavilág áttért a valódi szerződésekre.

Az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőség sem tud komoly ellenőrzésekről. Adataik szerint május óta mindössze százan buktak le színlelt szerződéssel.