Ország-világ

2009.03.24. 20:22

Nem megnyugtató a készülő szlovák nyelvtörvény

A magyar külügyminiszter szerint nem megnyugtató a készülő szlovák nyelvtörvény. Göncz Kinga ezt azután mondta, hogy kedden Pozsonyban tárgyalt szlovák kollégájával. A két tárcavezető megbeszélése előtt átadták a "Jó szomszédság és megértés" díjat.<br>

Még 2007-ben állapodott meg Robert Fico és Gyurcsány Ferenc arról, hogy a két ország közös kitüntetést alapít. A "Jó szomszédság és megértés" díjat idén adta át először a két külügyminiszter. Az elismerést egyrészt Rudolf Chmel kapta, aki 2002-2006 között szlovák kulturális miniszter, korábban budapesti nagykövet volt, másrészt a három évvel ezelőtti szlovák katonai repülőgép szerencsétlenségénél segítséget nyújtó község, Hejce. A település azóta emlékhelyet is létrehozott és zarándokútvonalat tervez az elhunyt katonák emlékére.

A díjátadás után Göncz Kinga tájékoztatta szlovák kollégáját a magyar belpolitikai helyzetről és biztosította Miroslav Lajcákot, hogy az új kormány felállása nem jelent majd változásokat a két ország vezetője által korábban meghatározott közös irányvonalakban. A magyar külügyminiszter kiemelte: Szlovákia és Magyarország egymásra van utalva. A tárcavezető ugyanakkor hangsúlyozta: nem megnyugtató a készülő szlovák nyelvtörvény, amely a magyar diplomácia információi szerint ellentmond az Európa Tanács nyelvi chartájának. Miroslav Lajcák erre azt felelte, a tervezet nem korlátozza a kisebbségek nyelvhasználatát. A szlovák külügyminiszter hozzátette, megoldódik a Pátria Rádió ügye is. A magyar nyelvű adó lefedettsége április közepétől Nyugat-, júniustól pedig Kelet-Szlovákiában is teljes lesz.

Címkék#Szlovákia

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában