Ország-világ

2016.10.29. 10:56

Nem tudni honnan voltak milliói a Teréz körúti robbantónak

Három és fél millió forintért vett házat egy eldugott kis Zala megyei faluban a Teréz körúti robbantással gyanúsított férfi, hónapokkal a merénylet előtt - értesült a Bors.

A helyiek szerint nem életvitelszerűen élt ott, ezért sokan vélik úgy, itt készülhetett fel a robbantásra - írja a BorsOnline.


– Mindig egyedül jött, egy piros kocsival, de csak néhányszor láttam – mondta a Borsnak egy helybéli, aki a hírekben látott elfogás után ismerte fel a fiatalt. Az inkább csak hétvégi házként funkcionáló egyszintes ház Homokkomáromban található, fenn a szőlőhegyen.

Korábbi írásunkat a témában itt olvashatja >>>

– Talán évekig is hirdették, mire a fiatalember márciusban felbukkant, hogy megvegye. Úgy tu­dom, előre jelezte, nem ért a szőlőhöz, ezért azt majd kivágatja – mondta a Borsnak a polgármester, Singula Ferencné. A nyolcvan négyzetméteres házhoz gyümölcsös tartozik, s egy kisebb sufni. Ideális búvóhelynek tarthatta: karmacsi otthonától távol, több mint hetven kilométerre fekszik, a polgármester szerint pedig nagyon sok a beköltöző, akiket nem is­mer senki és a telkek a hegyen messze vannak egymástól. Úgy tudjuk, maga a ház há­rommillió forintba került, a 450 ezret a villany és a víz bevezetéséért, és a házhoz tartozó ki­lencszáz négyzetméteres telekért fizette a férfi. Azt senki nem tudja, miből volt pénze.
 

Borsonline.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában