Ország-világ

2019.05.17. 12:48

Nem vesz részt az Országgyűlés rendkívüli ülésén a Fidesz-KDNP

Azok az ellenzékiek akcióznak most a parlamentben, akik devizahitelekbe hajszolták az embereket - közölte a Fidesz-frakció.

MTI

Az ellenzék kezdeményezése az Országgyűlés pénteki rendkívüli üléséről kampányakció, ezért a Fidesz-KDNP abban nem vesz részt - közölte a Fidesz-frakció pénteken az MTI-vel.


Azt írták, "azok az ellenzékiek akcióznak most a parlamentben, akik devizahitelekbe hajszolták az embereket, de egyetlen, a bajba jutottakat segítő intézkedést sem szavaztak meg".


Az eszközkezelő az elmúlt években 36 ezer családot mentett meg, akik közül már közel 20 ezren jelezték, hogy élnek a felkínált lehetőséggel, és így visszakapják otthonukat - közölték.


Pénteken rendkívüli parlamenti ülést tartanak, ezt a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP, a Párbeszéd, valamint független képviselők kezdeményezték múlt héten az "egyre súlyosbodó lakhatási válság" azonnali megoldására.


Az ellenzékiek a rendkívüli ülésen azt a javaslatot tárgyalnák, amely a gyermekes családok hajléktalanságának megelőzéséhez szükséges egyes törvénymódosításokat tartalmazza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában