hallgatnak

2020.07.19. 19:02

Nem zavarja a baloldali pártokat a Momentum politikusának sértő kijelentése az idősekről

Gyurcsány Ferencéktől a Jobbikon és a Karácsony Gergely-féle Párbeszéden át az MSZP-ig, egyik baloldali párt sem ítélte el a Momentum – ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője szerint – súlyosan jogsértő és erkölcstelen ötletét.

A napokban nagy botrányt okozott az időseket támadó gondolatmenetével Kádár Barnabás.

A Momentum alapító tagja azt fejtegette közösségi oldalán, hogy Andrzej Duda lengyel elnök a hatvan év feletti korosztály szavazatainak köszönhette újraválasztását – emlékeztet az Origo. A radikális baloldali párt politikusa úgy látja, a jelenség több európai országban is megfigyelhető, ez pedig véleménye szerint „több szempontból is elszomorító”.

Olyannyira, hogy egyenesen

azt tanácsolta az idősebb korosztálynak: ne menjenek el szavazni, hanem hagyják inkább a döntést a fiatalokra,

hiszen „úgyis ők szenvedik meg majd a következményeit”. „Ha minden unokája másra szavaz, akkor lehet érdemes távol maradni az adott választástól inkább” – toldotta meg az előzőeket.

Nyilatkozatstop a baloldalnál

Mivel a Momentum szövetségesei közül egyelőre senki nem reagált Kádár posztjára, ezért az Origo megkereste a baloldali pártok sajtóosztályait. Azt szerették volna megtudni a Demokratikus Koalíciótól, a Jobbiktól, az MSZP-től és a Párbeszédtől, hogy

  • egyetértenek-e Kádár Barnabás gondolatmenetével, vagy elutasítják azt; illetve
  • szerintük helye van-e a magyar közéletben egy olyan politikusnak, aki szerint az idős embereknek érdemes távol maradni az adott választástól inkább.
  • Ezidáig azonban nem érkezett válasz a pártoktól. A nagy hallgatás a lap szerint azt mutatja, hogy

    a baloldali pártoknak fontosabb a Momentum védelmezése, mint az idős emberek érdekeinek képviselete.

    Ez azért is visszatetsző, mert Gyurcsány Ferencéktől, a Jobbiktól az MSZP-ig valamennyi baloldali párt rendszeresen a nyugdíjasok szószólójaként mutatkozik. Csakhogy ezúttal (is) kiderült: a szavak mögött nincsen semmiféle tartalom – írja az Origo.

    A volt MSZP-elnök bírálta Kádárt

    Rajtuk kívül megkérdeztek olyan vezető politikusokat is, akikre vonatkozna Kádár választási cenzusa. Kovács László, az MSZP volt elnöke nemtetszését fejezte ki a momentumos politikus felvetésével kapcsolatban. „A választáson való részvétel elvehetetlen, sérthetetlen állampolgári jog” – nyilatkozta a szocialisták politikusa.

    Keresték Lendvai Ildikót is, azonban a MSZP korábbi elnöke nem vette fel a telefont.

    Fidelitas: mi hálásak vagyunk az időseknek, hogy felneveltek minket

    Kíváncsiak voltak továbbá a Fidelitas véleményére, egész pontosan arra, fiatalként mit gondolnak Kádár elképzeléséről.

    „Elítéljük és felháborítónak tartjuk a Momentum politikusának szavait, bár nem is tudom, hogy mit várhatunk attól, aki képes volt egy magyar rendezésű olimpia megfúrásában kampányfőnökként segédkezni” – reagált Illés Boglárka, a szervezet elnöke, aki úgy látja, kibújt a szög a zsákból.

    „A szavak mögött egyértelmű az üzenet: úgy gondolják, hogy nem nekik kell képviselniük a választói akaratot, hanem a választóknak kell idomulniuk az ő elképzeléseikhez, és ha vannak, akik máshogy gondolkoznak, akkor tőlük még a választójogot is megvonnák” – értékelt. A fiatal politikus szerint

    a Momentumot a társadalmon belüli feszültségkeltés és a hatalom megszerzése mozgatja.

    „Ennek érdekében egy teljes társadalmi csoport véleményének az elhallgattatásától sem riadnának vissza” – kifogásolta az elnök.

    Arra a kérdésre, miszerint fiatalként miként gondolkodnak a Fidelitasban az idős polgárok szavazásáról, Illés Boglárka egyértelmű választ adott. „Nekünk számítanak az idősek, hálásak vagyunk nekik azért, hogy felneveltek minket, elkötelezettek vagyunk a generációk közötti együttműködésben és az idősek támogatásában” – fogalmazott.

    Szavaiból kiderült, az általa vezetett szervezet, a Fidelitas teljesen más álláspontot képvisel, mint a momentumos politikus. „Mi kiállunk a többségi demokrácia mellett. Úgy gondoljuk, hogy

    mindenkire, mindenkinek a véleményére szükség van. Míg a momentumosok a szavazástól és a véleménynyilvánítástól való távolmaradást tűzték a zászlajukra, úgy mi a választásokon való részvétel mellett a nemzeti konzultációval is azt üzenjük, hogy minden magyar ember véleményére számítunk

    - vont párhuzamot Illés Boglárka.

    „Míg a momentumosoknak az idősek felesleges nyugdíjasok, nekünk, fidelitasosoknak szeretett nagyszüleink, akiket tisztelünk és becsülünk” – zárta gondolatát a fiatal politikus.

    Felháborodás után magyarázkodás

    Öt nappal a botrányos bejegyzés közzététele után Kádár „helyesbítette” gondolatait: szombat este egy magyarázkodó posztot tett közzé oldalán.

    Azt, hogy lépése mennyire tekinthető őszintének, jól mutatja: a momentumos politikus csak azután reagált a botrányra, miután valóságos népharag zúdult rá. Írásában álszent módon felemlegette saját szüleit, nagyszüleit, bizalmaskodva bepillantást engedett családi életébe. Érzelmesnek tettetett sorai értelemszerűen egyetlen célt szolgáltak: megpróbálta a politikai felelősséget hárítani.

    Rövid bejegyzésében külön kitért pártjára: fontosnak tartotta kiemelni, hogy a posztban megfogalmazottak nem egyeznek a Momentum álláspontjával. Ez azonban természetesen enyhén szólva nem hihető.

    Fekete Győr-András karácsonyi ötlete – amely részben arra vonatkozott, hogy az idős rokonok távirányítóját állítsák el a fiatalok, ha karácsonykor meglátogatják őket, azért, hogy ne a köztelevíziót, a TV2-t és a Hír TV-t nézzék, hanem baloldali tévéket – egyértelműen mutatta:

    a radikális baloldali párt ellenségnek, ráadásul gondolkodásképtelen ellenségnek tekinti az idős embereket.

    A kommentfelületen az látszik, hogy a legtöbben nem fogadták el az ifjú politikus utólagos magyarázatát. „Azoknak sem ér a szavazata, akik röviddel a szavazást követően meghalnak. De azoknak, akiknek kisgyermeke, vagy gyermeke van, annak akkor duplát ér a szavazata? Vagy esetleg dobókockával döntsük el, hogy kinek mennyit ér a szavazata, de hatos helyett legyen az, hogy tiéd semmit?” – írta egyikük, miután Kádár közzétette módosított posztját.

    Egy ötvenéves férfi pedig azzal viccelődött, hogy a momentumos gondolatmenet alapján neki csak félszavazat járna. „50 vagyok. Mire számítsak? Én már csak fél szavazatot adhatok le esetleg...?” – fejtegette. Egy autószerelő pedig felvetette: mi lenne akkor, ha hasonló minőségben végezné a munkáját, mint Kádár. „Rosszul fogalmaztam? Én meg majd elfelejtem meghúzni az autók kerekén a csavarokat? Aztán aki pórul járt, vagy idegesített, vagy összetörte a kocsiját, majd kidobok egy Facebook-bejegyzést” – vont párhuzamot dühösen.

    A radikális baloldal bevett eszköze

    Kádár életkoron alapuló, a választási cenzus bevezetését előirányozó javaslata nem új ötlet a nemzetközi radikális baloldalon. Többek között előkerült a Brexit-népszavazást követően, valamint a Donald Trump győzelmével végződött 2016-os amerikai elnökválasztás után. Az Egyesült Államokban külön kifejezés van az idősellenes jelenségre, az „ageism”. Az „irányzat” fő képviselője pedig Alexandria Ocasio-Cortez radikális baloldali politikus, New York állam egyik demokratapárti kongresszusi képviselője. Ráadásul, a momentumos számolás téves: exitpoll-eredményeket hasonlítgatott össze végeredményekkel. És még ez is sántít: nem igaz, hogy az általa szidott konzervatív politikusokra inkább az idősebb emberek szavaznának. Mindenesetre, a radikális baloldal – ahogy ők nevezik az előttük járó generációt: boomerek – gyűlöletéről van szó.

    Kérdés: mi lesz a következő Momentum-ötlet az idősek ellen? És főképpen: tervez-e a párt bocsánatot kérni?

    Pontatlanul és csúsztatásokkal érvelt a momentumos politikus

    Kádár érvelése egyébként több szempontból sem állja meg a helyét. A lengyel elnökválasztáson a jobboldali Andrzej Duda 36 százalékot kaphatott a 18-29 év közötti korosztályban. Arról nem is beszélve, hogy a momentumos politikus által bemutatott számok nem pontos adatokon, hanem előzetes felmérésén alapultak.

    A 2018-as magyar országgyűlési választásokkal kapcsolatos megállapításai sem pontosak: a poszt alapján, a 18-29 év közöttiek körében a Fidesz 37 százalékot kapott, míg a 60 év felettiek körében 46 százalékot. Azonban a választásokon megjelenő teljes népesség tekintetében a Fidesz 49,27 százalékot szerzett, ami magasabb, mint a 60 felettiek körében a – felmérések szerint megállapított – 46 százalék. Éppen ezért nem állja meg a helyét az az állítás, miszerint a magyar kormánypárt csak a 60 év feletti választópolgároknak köszönheti a 2018-as győzelmét.

     

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában