Oda a szólásszabadság

2020.06.18. 15:07

Nigel Farage: még sosem láttam, hogy ennyi ember fél kimondani, amit gondol

A szólásszabadságot fenyegeti, ami jelenleg a világban zajlik – mondta a Breitbartnak adott interjújában Nigel Farage, a Brexit párt elnöke.

Brexit Party leader Nigel Farage during a press conference, two days before General Elections, in London, Great Britain on December 10, 2019. (Photo by Jakub Porzycki/NurPhoto)

Forrás: NurPhoto / AFP

Fotó: Jakub Porzycki

„Soha életemben nem láttam még, hogy az emberek ennyire féljenek attól, hogy kimondják vagy közvetítsék azt, amit gondolnak. Ez igazán nyugtalanító” – ismerteti Nigel Farage-nak, a Brexit párt elnökének a Breitbart című lapnak adott interjúját a V4NA hírügynökség.

A politikus elmondta, hogy a Black Lives Matter mozgalom radikális szervezet, amely egy szimpatikus név mögé bújt, de arra használta ezt a címet, hogy bárkit rasszistának bélyegezzen, aki ellenkezni merészel a „keményvonalas baloldali nézeteivel”.

„Ott tartunk, ha kritizálod a Black Lives Mattert, akkor már egyből ellenzed az egyenlőséget is, és úgy gondolod, hogy léteznie kell egy nagy faji szakadéknak” – fogalmazott a politikus. Hozzátette, hogy ő nem olyan ember, aki kész ezt tolerálni és átadni a hatalmat a csőcseléknek.

Farage arról is beszélt, hogy a világban uralkodó jelenlegi káoszt nem George Floyd halála váltotta ki, hanem már régóta tervezik, és a szervezői csak a megfelelő alkalomra vártak. „Ha ilyen mértékben elveszítjük a szólásszabadságot, a világ veszélyes és kellemetlen hely lesz” – fogalmazott.

Borítóképünkön Nigel Farage

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában