incidens

2021.06.17. 20:28

Nigériában diákokat és kínai munkásokat raboltak el

A támadást még szerdán követték el az Ogun állambeli Alaagba falu közelében.

Fegyveresek megöltek egy rendőrt, öt tanárt és ismeretlen számú diákot elraboltak az északnyugat-nigériai Kebbi állam egyik iskolájából. Az ország délkeleti részében elkövetett másik támadásban négy kínai munkást hurcoltak el egy vasúti építkezésről – közölte csütörtökön a nigériai rendőrség.

A Kebbi államban elkövetett emberrablás a legutóbbi volt az iskolák elleni támadások sorában, amelyeket a hatóságok szerint fegyveres bandák követnek el váltságdíj reményében.

Nafiu Abubakar, Kebbi állam rendőrségének egyik szóvivője elmondta, hogy a rendőrség és a fegyveresek közötti tűzharcban egy rendőr meghalt, egy diák is megsebesült és orvosi ellátásra szorult.

„Még mindig folyik a vizsgálat annak megállapítására, hány diákot raboltak el, az elrabolt tanárok száma öt” – mondta Abubakar.

December óta több mint 800 nigériai diákot raboltak el az iskolájukból a hatóságok szerint váltságdíj fejében fegyveresek. Többeket elengedtek, de másoknak továbbra sincs nyoma.

A rajtaütéseket többnyire az északnyugati régióban követik el, függetlenül az északkeleti országrészben elkövetett támadásoktól, ahol a Boko Haram iszlamista fegyveres csoport 2014-ben több mint 270 diáklányt rabolt el Chibok városából.

Fegyveresek az ország délkeleti részében négy kínai munkást raboltak el egy vasúti építkezésről, a biztonságukért felelős őröket megölték – közölte csütörtökön a rendőrség.

A támadást még szerdán követték el az Ogun állambeli Alaagba falu közelében, a rendőrség megkezdte a kutatást az elrabolt munkások után.

Kínai cégek több milliárd dolláros infrastrukturális befektetéseken dolgoznak Nigériában, gyakran rendőri védelem mellett.

Áprilisban két kínai munkást raboltak el a délnyugat-nigériai Osun államban egy bányából, a biztonsági őreiket agyonlőtték. A munkásokat négy nappal később kiszabadították.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában