Illegális bevándorlás

2020.10.27. 22:42

NNI: a járvány ellenére is nőtt az embercsempészek és a migránsok száma

Olajozottan működő bűnszervezetek irányítják ezt a területet.

Habár tavasszal a koronavírus-járvány miatt – elsősorban a Nyugat-Balkánon bevezetett intézkedéseknek köszönhetően – három hónapra gyakorlatilag leállt az illegális migráció, kétszer annyi embercsempészt és illegális bevándorlót fogtak el eddig Magyarországon a hatóságok, mint tavaly – mondta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája nemzetközi bűnözés elleni főosztályának vezetője az M1 aktuális csatornán kedden.

Boross Zoltán közölte: a rossz idő beköszöntével a migránsoknál óriási kereslet alakult ki az embercsempész-szervezetek iránt, amelyek átszállítják őket Magyarországon.

2020-ban, a három hónap kiesés ellenére, 282 csempészt fogtak el Magyarországon. Ők 1645 embert vittek, jellemzően egyterű személyautókban. Ez az előző évinek a duplája – tette hozzá.

Boross Zoltán szerint az embercsempészek jellemzően román, ukrán, szerb és szír állampolgárok, és csak az „ötödik helyen vannak a magyarok”, de török, szlovén, német, osztrák, szlovák és cseh embercsempészt is fogtak már el.

Úgy fogalmazott: elsősorban „olajozottan működő bűnszervezetek irányítják” a csempészetet a nyugat-balkáni útvonalon, de „magányos elkövetők” is vannak, akik jellemzően Ukrajnából lépnek be az országba, és a déli határról fejenként mintegy 300 euróért próbálják Bécs felé vinni a migránsokat.

A főosztályvezető emlékeztetett: kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható ez a bűncselekmény, és a magyar bíróságok jellemzően letöltendő börtönbüntetést szabnak ki az embercsempészekre.

Az ezredest azzal kapcsolatban kérdezték az M1 aktuális csatorna műsorában, hogy hétfőn öngyilkos lett egy felfegyverkezett embercsempész a Győr-Moson-Sopron megyei Vitnyédnél, miközben a rendőrök elől menekült.

Boross Zoltán elmondta: keddre kiderült, hogy a csempész német állampolgár volt, aki öt illegális bevándorlót utaztatott. Hárman elfutottak a helyszínről, őket Ausztriában elfogták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában