járványhelyzet

2021.01.09. 23:02

Nyolc újabb francia megyében hozzák előre a kijárási tilalom kezdetét

Az éjszakai kijárási tilalom ezeken a helyeken a jelenleginél két órával korábban, délután hat órakor fog kezdődni.

A koronavírus korábbinál sokkal fertőzőbb változatának elterjedésétől tartva Franciaországban további nyolc megyében hozzák előrébb az éjszakai kijárási tilalom kezdetét, és tovább gyorsítják az oltási programot. Eddig negyven esetben mutatták ki a brit variánst, s mintegy 100 ezren vették fel az oltást.

A délnyugat-franciaországi Tarbes-ban tett látogatásán Jean Castex miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy pontosan mely keleti és délkeleti megyékben kezdődik vasárnaptól előbb a kijárási tilalom. A kormányfő szerint „nehéz, de szükséges intézkedésről van szó a járvánnyal szemben, amely nem gyengül, s az ország egyes részein még erősödik is”.

Jean Castex már csütörtökön jelezte, hogy az éjszakai kijárási tilalom kezdetét várhatóan újabb tíz megyében előrébb hozzák, végül csak nyolc megye került fel a listára.

Az éjszakai kijárási tilalom ezeken a helyeken a jelenleginél két órával korábban, délután hat órakor fog kezdődni, ahhoz a 15 megyéhez hasonlóan az ország keleti és délkeleti részén, ahol már január elején bevezették a szigorítást. A meghosszabbított kijárási tilalom az ország területének a 25 százalékát érinti. Ezekben a régiókban a százezer lakosra jutó fertőzöttek száma ismét meghaladta a maximális riasztási küszöböt, a 250-et, míg az országos átlag jelenleg csak 150.

A szigorítás két olyan megyét, a déli Bouches-du-Rhone-t és így a második legjelentősebb francia várost, Marseille-t, valamint Vaucluse megyét is érinti, ahol csak 200 a 100 ezer lakosra jutó fertőzöttek száma.

„Ezt a döntést azt indokolja, hogy egy olyan családi járványgócot tártak fel a megyében, amely a brit variánssal fertőződött meg” – írta közleményében Christophe Mirmand prefektus, aki egyelőre két hétre korlátozta a szigorítást.

Egy Marseille belvárosában élő, és decemberben Nagy-Britanniából hazatért fertőzött 46 kontaktjából 21 embernek bizonyult pozitívnak a koronavírus-tesztje.

Számos helyi vezető és járványügyi szakember azonban nem tartja jó megoldásnak a kijárási tilalom korábbi kezdését.

Jean-Francois Lovisolo, Vaucluse megye polgármestereinek elnöke szerint miután 6 órakor az emberek többsége már otthon van a régióban, az intézkedéssel a kereskedők, a kiszállítást vállaló éttermek, a benzinkutak és a pékségek kerülnek inkább nehéz helyzetbe.

Eric Caumes, a párizsi Pitié-Salpetriere kórház fertőzőbeteg osztályának vezetője is szkeptikus a szigorítás hatékonyságát illetően.

A kormány álláspontja szerint viszont az először október második felében alkalmazott éjszakai kijárási tilalom hatékonynak bizonyult a járvány lassításában. Ugyanakkor a tendencia tényleges megfordítására október végétől hat hétig általános karantén volt érvényben.

Időközben a Párizstól délre található Bagneux településen szombaton megkezdődött a teljes lakosság szűrése, miután december 22-én egy embernél kimutatták a koronavírus brit variánsát. A város dísztermében előzetes bejelentkezés nélkül és ingyenesen tesztelnek bárkit szombaton, hétfőn és kedden délelőtt 10 óra és délután 5 óra között.

Az egészségügyi tárca szombati közlése szerint az országban eddig negyven esetben azonosították a brit variánst.

Olivier Véran egészségügyi miniszter szombaton azt is bejelentette, hogy az oltási kampány továbbgyorsul, napról napra egyre több embert oltanak be, és a hétvégén eléri a 100 ezret a beoltottak száma.

Az eredeti tervek szerint januárban csak az idősotthonok lakói és dolgozói kaphatták volna meg az oltást. A kormányt az ellenzék azonban hevesen bírálta az oltási kampány lassúsága miatt. Míg hétfőig kevesebb mint ezer embert oltottak be, péntekig már 80 ezren vették fel az oltást. A 75 év felettiek január 18-tól vehetik fel a vakcinát, a fogyatékosság miatt szociális intézményben élők és az 50 évnél idősebb egészségügyi dolgozók számára pedig már elérhető az oltás.

Kedd óta a napi esetszám 20 ezer körül mozog, ami az év első hetéhez képest 17 százalékos emelkedést jelent, s a pozitív tesztek aránya is fokozatosan emelkedik, jelenleg 6,3 százalék. A járvány terjedésének erősödése a kórházi mutatókon még nem érzékelhető: a karantén december 15-i feloldása óta változatlanul 25 ezer fertőzött igényel kórházi ellátást, közülük 2600-an vannak intenzív osztályon. A járvány kezdete óta 67 599-en hunytak el, az elmúlt 24 órában 171-en.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában