Ország-világ

2009.11.28. 10:47

Nyomoznak a taszári nyertes egyik tulajdonosánál

A Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálódik a taszári repülőtér hasznosítására kiírt pályázat nyertese, az Ugarde Kft. egyik tulajdonosának, a VIV Holdingnak egy 2006. évi beruházással kapcsolatos ügyében - írta szombati számban a Somogyi Hírlap az index.hu értesülésére hivatkozva.

MTI

A svájci bejegyzésű cég 11,2 milliárd forintos MFB-hitel segítségével részt vett egy Adonyban épülő 550 ezer tonnás terménytároló beruházásának megszervezésében, finanszírozásában és kivitelezésében. A beruházást a Magtár Kft. végezte, amelynek egyik tulajdonosa volt a VIV Holding. Miután a hitel elköltésével nem volt minden rendben, a svájci cég hónapokkal ezelőtt kiszállt a cégből. Időközben nagy vagyoni kárt okozó hűtlen kezelés és közokirat-hamisítás gyanújával a Nemzeti Nyomozó Iroda gazdaságvédelmi főosztálya nyomozást indított a beruházással kapcsolatban.

A megyei napilap közlése szerint Kolber István miniszterelnöki megbízott a hírportálnak elmondta: nem volt előírás, hogy vizsgálják a pályázó cégek pedigréjét. A nyertes Ugarde Kft. pedig eleget tett a meglehetősen kemény részvételi feltételeknek, és letette a pályázat indulásához szükséges 100 millió forint bánatpénzt, valamint megszerezte a repülőtér üzemeltetéséhez szükséges engedélyeket is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában