sztrájkfenyegetés

2021.05.26. 11:40

Olasz munkások megakadályozták izraeli hadianyagok berakodását

Olasz kikötői munkások sztrájkkal fenyegetve akadályozták meg egy Izraelnek szánt fegyverszállítmány kihajózását Ravennából – jelentették kedden hírügynökségek.

Az érintett hajózási társaság kedden elállt attól, hogy a szállítmányt továbbítsa egy izraeli kikötőbe, miután a kikötői munkások megtagadták, hogy berakodják a fegyvereket, robbanószereket és más hadianyagokat, amelyek tovább éleznék az Izrael és a Gázai övezetet irányító radikális iszlamista Hamász közti konfliktust.

A három legnagyobb olasz szakszervezet már pénteken sztrájkkal fenyegetett az ügyben.

– Megtagadjuk, hogy bűnrészesei legyünk egy olyan háborúnak, amely polgári áldozatokat követel a szörnyű harctéren – olvasható közleményükben. A munkásképviseletek nem sokkal korábban szereztek tudomást arról, hogy egy hajó Ravennában hadianyagokkal teli konténereket készül berakodni.

A hajózási vállalat döntését követően a szakszervezetek győzelemről beszéltek és lefújták a sztrájkot.

– Tisztában vagyunk azzal, hogy a palesztin és az izraeli nép békéjét szolgáló cselekedetünk nem bír döntő jelentőséggel a konfliktus enyhítésére, de akkor is fontosnak és elkerülhetetlennek tartottuk, hogy üzenjünk – áll a szakszervezetek keddi közleményében.

– A ravennai kikötő munkásai ezzel a konkrét cselekedettel akarnak hozzájárulni a konfliktus rendezéséhez, amely megteremti a béke feltételeit az izraeli és a palesztin nép között és utóbbi jogát arra, hogy békében élhessen szabad és független államában – tették hozzá.

Rakétaháború

Május 21-re virradóra tűzszünet lépett életbe Izrael és a Gázai övezetet vezető Hamász radikális palesztin szervezet között, tizenegy napon át tartó rakétaháborút követően. A palesztin szélsőséges szervezetek mintegy négyezer rakétát lőttek ki a zsidó állam területére, amire Izrael légicsapásokkal válaszolt, több száz gázai célpontot támadva.

A kölcsönös vérontásban a Gázai övezet mintegy 250 lakója és 13 izraeli vesztette életét. A bombázásban továbbá kétezer palesztin sebesült meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában