Illegális bevándorlás

2021.03.08. 16:42

Olasz sajtó: a civilhajók az embercsempészekkel egyeztetett mentéseket is végrehajtottak

Trapani ügyészsége március első napjaiban zárta le a 2016-ban és 2017-ben érkezett migráncsoportok tagjainak beszámolói alapján indított nyomozást.

Egyes nem kormányzati szervezetek (NGO) esetében fennáll a gyanú, hogy a Földközi-tengeren végzett mentési műveleteket az embercsempészekkel egyeztették a La Repubblica olasz baloldali napilap hétfői értesülései szerint, melyek az Orvosok határok nélkül és a Save the Children szervezettel szembeni ügyészi vizsgálatokon alapszanak.

A La Repubblica úgy tudja, a szicíliai Trapani ügyészsége készen áll vádat emelni a Párizsban alapított Orvosok határok nélkül (MSF), a londoni bejegyzésű Save the Children, valamint a német Jugend Rettet nevű civilszervezetek huszonnégy tagjával szemben.

A napilap azt írta, a szervezetek hajói „szervezett mentéseket” hajtottak végre azzal a céllal, hogy az NGO-k médiafigyelmet kapjanak.

Trapani ügyészsége március első napjaiban zárta le a 2016-ban és 2017-ben érkezett migráncsoportok tagjainak beszámolói alapján indított nyomozást.

Az ügyészség szerint bizonyítékok vannak arra, hogy a civilszervezetek hajói a mentési műveleteket az embercsempészekkel egyeztetve hajtották végre, az embercsempészek nem egy esetben az NGO-hajókig szállították a bevándorlócsoportokat, és fel is léptek a civilhajókra. A civilhajók fényjelzésekkel azonosították magukat, így jelezve, hogy az embercsempészek hajó elindulhatnak Líbia partjairól, miközben kikapcsolták azonosító radarrendszerüket, hogy az olasz és nemzetközi hatóságok ne tudják, pontosan hol tartózkodnak. A civilszervezetek az embercsempészeknek visszaszolgáltatták a migránsok szállítására használt csónakokat és mentőmellényeket.

A La Repubblica felvételeket közölt az ügyészségi dokumentációból. A fényképeket a Save the Children hajóján, a Vos Hestián inkognitóban tartózkodó rendőr készítette. Az egyiken egy embercsempészként azonosított férfi látható, aki egy gumicsónakon egy bevándorlót bántalmaz a civilszervezet tagjainak jelenlétében. Az embercsempész ezt követően felszállt a Vos Hestiára, majd a civilhajóval migránsként a dél-olasz Reggio Calabriában ért partot.

Lehallgatott beszélgetések szerint a Vos Hestia kapitánya, Marco Amato azt hangoztatta, hogy ő nem kém és nem rendőr, ezért nem jelentette fel az embercsempészt a hatóságoknál. A civilszervezet más tagja azonban értesítette a rendőrséget, és azonosította az embercsempészt.

Egy másik kép szerint 2016 júniusában a Vos Hestiát egy nagyteljesítményű motorcsónak közelítette meg: a csónakon Szulejmán Dabbashi tartózkodott, aki a líbiai Szabrátában működő embercsempész-szervezet vezetője.

A szicíliai és más dél-olaszországi ügyészségek hivatalból minden migránscsoport érkezésekor vizsgálatot indítanak a tengeri átkelés körülményeinek tisztázására. A legelső vizsgálat a Jugend Rettet ellen indult, melynek Juventa nevű hajóját 2017 augusztusában az olasz hatóságok lefoglalták az illegális bevándorlás pártolása, valamint az embercsempészekkel való „cinkosság” címén. A Juventa azóta is hatósági foglalás alatt van. A Vos Hestia hajót 2017 októberében kutatták át.

2017 nyarán a Gentiloni-kormány belügyminisztere a baloldali Marco Minniti volt, aki megállapodást íratott alá a tengeren tevékeny NGO-kkal a migránsok szállításának szabályozásáról. Ezt a Save the Children és az MSF aláírta, a Jugend Rettet elutasította.

Az Il Giornale jobboldali újság Luciana Lamorgese jelenlegi belügyminisztert idézte, aki szombaton a Matteo Salvini volt belügyminiszterrel szembeni, egy migránscsoport 2019-es feltartóztatása miatti előzetes bírósági tárgyaláson kijelentette: „A líbiai vizeken tevékeny hajók nem indulnak vissza minden egyes mentési művelet után (...), három-négy napot is várakoznak, hogy a lehető legtöbb embert össze tudják gyűjteni, tehát olyan hajókról van szó, melyek képesek napokat várakozni a vízből felvettekkel, és akkor kérnek kikötési engedélyt, amikor a hajó megtelt, később pedig újra útnak indulnak”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában