Hallgassa élőben!

Ománban gombás fertőzéseket találtak néhány koronavírusos betegben

Habár a betegség viszonylag ritka, a fertőzés riadalmat keltett a hatóságok körében.

Omán kedden bejelentette, hogy helyi orvosok potenciálisan halálos gombás fertőzést azonosítottak néhány koronavírusos betegben. Ezek az első ismert esetek az Arab-félszigeten, miközben a szultanátusban felfelé ívelő koronavírusos megbetegedések száma erősen leterheli az ománi kórházakat.

Az ország egészségügyi minisztériuma arról számolt be, hogy Ománban három koronavírusos beteg is életveszélyes, a köznyelvben csak „fekete gombás” betegségnek nevezett mucormycosisszal fertőződött meg, amely gyorsan terjedt a vírusbetegek között Indiában.

Habár a betegség viszonylag ritka, a fertőzés riadalmat keltett a hatóságok körében, mivel hirtelenszerű elterjedése megnehezítheti a koronavírus elleni küzdelmet. Arról nem érkezett jelentés, hogy a három beteg milyen állapotban van.

Az ománi egészségügyi tisztségviselők a hét elején arra figyelmeztettek, hogy az Ománi Szultanátus kórházaiban súlyos az ágyhiány a gyorsan terjedő vírusváltozatok, a nehézkesen haladó oltási program és a laza kijárási korlátozások miatt.

A gombás betegség egyre nagyobb aggodalomra adott okot Indiában a súlyos áldozatokkal járó koronavírus járvány során.

Más országokban, például Egyiptomban csak szórványosan jelentettek gombás fertőzéses eseteket az elmúlt hónapokban, miközben drámaian nőtt a koronavírusos esetek száma. A fekete gombás fertőző betegség Indiában már a koronavírus járvány előtt is létezett, de növelte az aggodalmat, hogy több ezer koronavírusos fertőző vagy frissen meggyógyult beteget is megtámadott.

A mucormycosist a penészgombával való érintkezés okozza, amely nagyon gyakori a talajban, levegőben, de még az emberi orrban és nyálkahártyában is megtalálható. A légzőrendszeren keresztül terjed, és az arc egyes részeit roncsolja. Alkalmanként az orvosok kénytelenek műtéti úton eltávolítani a szemgolyót, így akarva megakadályozni, hogy a fertőzés elérje az agyat is.

A penészgombás fertőzés elsősorban a legyengült immunrendszerű és krónikus betegségekkel, mindenekelőtt cukorbetegséggel küzdő pácienseket, valamint az orvosi receptre kapható koronavírus gyógyszerek, például szteroidok túladagolásával kezelt betegeket támadja meg. Az orvos által nem kezelt vércukorszint mellett a legyengült immunrendszerű emberek nagyobb valószínűséggel kaphatják a gombás fertőzést.

Dosszié

Hozzászólások

Rasovszky Kristóf ezüstérmes 10 km-en!
A férfiak 10 kilométeres nyílt vízi úszásában jó esély mutatkozik az újabb magyar éremre.
Augusztus 19-től kaphatók jegyek a magyar-angol és a magyar-andorrai meccsre
A kombinált jegyeket bárki kedvezményes áron megvásárolhatja.
Kétgólos előnyben a Ferencváros
A hazaiak Taras Kacharaba öngóljával kerültek előnybe a szünet előtt, a második félidő elején pedig Ihor Haratin büntetőből növelte a különbséget.
Drónkísérletbe kezdett a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
A szerkezetek a levegőből, vagyis az ültetvény letaposása nélkül vizsgálhatják a rizstövek állapotát, tápanyagellátottságát, a kártevők nyomait.
Rekordméretű tobzoskatestrész- és elefántcsontszállítmányt foglaltak le Nigériában
A hatóságok három külföldi állampolgárt vettek őrizetbe és keresnek egy negyedik, a művelet központi figurájának tartott személyt.
Hány biciklit lát a képen?
Mindig a legegyszerűbb ötletek a legnagyszerűbbek.