Így alakul a védekezés

2020.04.07. 11:35

Operatív Törzs: ha nem vigyázunk, gócponttá válhat a főváros (videó)

A legtöbb fertőzött továbbra is Budapesten van, ezért a járványügyi szabályok betartására kérte az embereket Müller Cecília országos tisztifőorvos keddi sajtótájékoztatóján.

A laboratóriumban igazolt fertőzöttek száma hazánkban 817 főre nőtt és kilenc újabb halálos áldozat van a koronavírus-fertőzéssel összefüggésben, mindannyian krónikus alapbetegségben szenvedtek, a 61 év fölötti idős korosztályból kerültek ki – számolt be az országos tisztifőorvos az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján a Magyar Nemzet beszámolója szerint. Müller Cecília azt mondta, annak érdekében, hogy ez a tendencia ne folytatódjon, számos intézkedésre van még szükség. Hozzátette, mindennap van örömteli esemény is, hiszen már 71 főt tartunk számon, akik gyógyultan távozhattak a kórházból.

A betegek számának növekedésével egyre nagyobb veszélyben van mindenki

– figyelmeztetett a tisztifőorvos.

Fotó: koronavirus.gov.hu

Budapest helyzetéről Müller Cecília azt mondta: továbbra is egyértelműen ide koncentrálódik a betegség nagy része, Pest megyével együtt több mint 60 százaléka él itt a fertőzötteknek. A vírus az ország egész területén jelen van, de a fővárosban és az agglomerációban fokozott veszélynek vannak kitéve az emberek, ezért továbbra is vegyék komolyan a korlátozó intézkedéseket, hogy a fertőzés láncát elvágjuk – hangsúlyozta.

Ha a tendencia folytatódna, Budapest góccá válhat

– tette hozzá.

Fotó: koronavirus.gov.hu

A szociális intézményekben élő időseket igyekeznek továbbra is védeni az intézkedésekkel, így a látogatási és kijárási tilalommal, majd a felvételi zárlattal, a tisztifőorvos arra kérte a fenntartókat, érezzék át a felelősségüket. Az intézmények is kaptak eljárási rendek, amelyek alapján ki kell jelölni egy személyt vagy munkacsoportot, akik célzottan felelnek a járványügyi szabályok betartatására és az esetleg már fertőzöttek elkülönítésére. A 24 órás műszak, majd 48 órás pihenőidő az ápolók részére is azt szolgálja, hogy kontrollálják a mozgásukat.

Müller Cecília kérte, hogy az „időablakokat” nagy fegyelmemmel tartsák be, mert Budapest góccá válhat. A szociális intézményekben, idősotthonokban időben meglépték a szükséges intézkedéseket. Most arra hívta fel a fenntartók figyelmét, hogy fokozottan tartsák be a meghozott rendszabályokat. Végrehajtási protokollal, eljárási renddel egészítik ki a rendelkezéseket. Felelős csoportokat kell létrehozni a fertőzöttek érdekében. Az ott dolgozók lehetőleg ne vegyék igénybe a tömegközlekedési eszközöket – javasolta a tisztifőorvos, hozzátéve, aki betegnek érzi magát, haladéktalanul értesítse az intézmény vezetőjét. Egy ott ápolt idős ember megbetegedéséről az NNK-t is tájékoztatni kell.

Az Operatív Törzs tájékoztatójának videóját itt tudja megtekinteni:

A hétfőn megjelent kormányrendelet 663 milliárd forint pénzügyi keretet különített el, ehhez jöhetnek még az uniótól érkező források. Ma újabb 9 kórházba érkeznek egyéni védőfelszerelések – közölte Kiss Róbert rendőr alezredes. Hozzátette: a hatósági házi karanténnal kapcsolatban 122 ezernél több ellenőrzést hajtottak végre, 499 esetben tettek feljelentést.

Kiss Róbert rendőr alezredes azt mondta, a Baranya megyei rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy férfit és egy nőt, akik az interneten árultak szájmaszkokat, így tízmilliókkal károsítottak magánszemélyeket, patikákat, orvosokat. Az elfogott személyeket gyanúsítottként hallgatja ki a rendőrség.

A rendőr alezredes kérdésre válaszolva elmondta, idáig több mint ötezer fővel szemben kellett szankciót alkalmazni a kijárási korlátozás megszegésével kapcsolatban, ezek legnagyobb részében elég volt a figyelmeztetés. Azt tapasztaljuk, hogy a magatartási szabályokat zömében a budapestiek szegik meg – tette hozzá.

Újságírói kérdésre válaszolva Müller Cecília elmondta,

azon négy ország között vagyunk, amelyeknek Kína a rendelkezésre bocsátott gyógyszert, amely jelentősen lecsökkenti a fertőzöttségi időtartamot és elősegíti a tüdő állapotának javulását.

A kínai tapasztalatok szerint, akiknél alkalmazták a szert, azok négy napig voltak pozitívak a vírusteszten, míg akiknél nem, azok 11 napig. A hazánkba érkezett gyógyszert raktározzuk, és gyorsan folyik az engedélyezési eljárás, így hamarosan megkezdhetik az alkalmazását – ismertette az országos tisztifőorvos.

Szintén kérdésre válaszolva Kiss Róbert elmondta,

a rendőrség honlapján elektronikusan is jelenthetik a magyar állampolgárok, ha hamis hírt találnak az interneten:

azt kérik, hogy ilyenkor a hivatkozásokat is másolják be a hatóságoknak, hogy könnyebben tudjanak intézkedni.

A Pesti úti idős otthonban eddig 53 ápolt mintája lett pozitív és 12 ott dolgozó is megfertőződött, de még folytatódnak a mintavételek – mondta el az országos tisztifőorvos. A szolgáltatók –például a fodrászok – nyitva lehetnek, de be kell tartani a védő-intézkedéseket. Aki beteg ne menjen oda – kérte Müller Cecília.

Kiss Róbert kérdésre válaszolva elmondta, a kormány döntése alapján a rendőrségre vonatkozó szabályok azt mutatják, továbbra is számítanak a járványhelyzettel összefüggő szolgálatteljesítésre, és ehhez a rendőrség megfelelő létszámmal rendelkezik.

Müller Cecília azt mondta,

azok a vendéglátóhelyek, ahonnét az ételek elvihetők, nyitva lehetnek, de itt is azt kérik a vendégektől, hogy tartsák a megfelelő szociális távolságot.

Az enyhe tünetekkel küzdőkről a tisztifőorvos azt mondta: otthon maradhatnak, akkor is, ha a tesztjük pozitív. Ilyenkor az immunrendszert kell minél jobban erősíteni, egészséges táplálkozással, sok gyümölcs, zöldség, folyadék fogyasztásával, vitaminokkal. Ha rosszabbra fordulna az állapota, feltétlenül értesítse telefonon a háziorvosát – tette hozzá.

A fertőzést a fiatalok, gyerekek is elkaphatják, de esetükben enyhébb a betegség lefolyása, ha nincs krónikus alapbetegségük

– emlékeztetett Müller Cecília.

Elhangzott: a szabadtéri edzőparkok eszközei csekély eséllyel fertőzhetnek meg bárkit, hiszen aki beteg, az nem használja ezeket, és a tárgyakon csak rövid ideig él meg a vírus.

Müller Cecília most is megerősítette, hogy az Operatív Törzs által közölt adatokban nincsenek benne a magánlaborok adatai.

A hatósági házi karanténnal érintettek közül a legtöbben, az érintettek egynegyede Budapesten és az agglomerációban vannak

– jelentette ki Kiss Róbert.

A háziorvosok másképpen dolgoznak, mint eddig – adott számot Müller Cecília, aki a 65 év feletti doktorokkal kapcsolatban elmondta, ők most a háttérből tevékenykednek, de a rendszer jól működik.

Az egész ország területén vannak hatósági házi karanténban, ám egynegyedük a fővárosban, illetve Pest megyében él – ismertette Kiss Róbert.

Arra a kérdésre, hogy mennyire számít magasnak a magyarországi halálozási arány a többi országhoz képest, a tisztifőorvos azt mondta: ez összehasonlíthatatlan, mert mindegyik ország máshogy végzi az adatok gyűjtését. A legjellemzőbb adat az,

ha a lakosságszámhoz viszonyítva nézzük a fertőzöttek arányát, e tekintetben az alsó harmadban van hazánk.

Müller Cecília beszélt egy olyan kutatási tervről is, amely azt vizsgálja majd, milyen a lakosság átfertőzöttsége, hiszen ez védelmet is jelent.

Kiss Róbert a díjmentes várakozással kapcsolatban elmondta, az nem jogosít fel senkit a közlekedési, parkolási szabályok, megsértésére, például a tiltott helyen megállásra, őket büntetni fogják.

A kórházi ápolásra szorulókat a koronavírus kezelését is tartalmazó, széles körű konszenzuson alapuló kézikönyv alapján kezelik – mondta el az országos tisztifőorvos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában