Ország-világ

2019.03.28. 16:37

Orbán: a keresztény kultúra közös alap a Zöld-foki Köztársasággal

Ritka a mai világban, hogy egy ország magát nyíltan kereszténynek vallja - mondta a kormányfő Praiában.

MTI

A keresztény kultúra közös gondolkodási alap Magyarország és a Zöld-foki Köztársaság között - jelentette ki [namelink name="Orbán Viktor"] miniszterelnök csütörtökön a Zöld-foki Köztársaság fővárosában, Praiában, sajtótájékoztatón.


Kétnapos látogatása során az Orbán Viktor vezette magyar delegációt fogadta Ulisses Correia e Silva kormányfő, Olavo Correia miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter és Luís Filipe Tavares külügyekért és közösségekért felelős miniszter.


Orbán Viktor elmondta: a Zöld-foki Köztársaság miniszterelnökével együtt vannak a kereszténydemokrata internacionáléban, annak mindketten alelnökei. Azt mondta, amikor a miniszterelnökkel Budapesten találkozott, rájöttek, hogy a keresztény kultúra, amelyben nevelkedtek, lehetővé teszi, hogy egymástól több ezer kilométerre is hasonlóan lássák a világot.

 


Orbán Viktor azt mondta: ritka a mai világban, hogy egy ország magát nyíltan kereszténynek vallja.


"Európában ez be is van tiltva" - fogalmazott, hozzátéve: "ott identitáskérdésekről nem lehet ilyen nyíltan beszélni, más világ van".


A magyar kormányfő közölte: a diplomácia területén Magyarország az Európai Unióban az egyetlen, vagy két ország közül az egyik, amely támogatja a Zöld-foki Köztársaság vízummentességét.


Ezen túlmenőn két területen kötöttek együttműködési megállapodást: az egyik a gazdaság, a másik az oktatás.


A gazdasági együttműködés keretében létrejön a két ország között egy vegyesbizottság - közölte Orbán Viktor, aki ennek kapcsán megjegyezte: Magyarország a világ országai között a népességet tekintve a 88. helyen van, exportját tekintve pedig a 34. helyen.


Vagyis Magyarország globális méretekben is figyelemre méltó export-import tevékenységgel rendelkezik - közölte a magyar kormányfő, hozzátéve: hisz abban, hogy a kereskedelem, a beruházások az emberek jólétéhez járulnak hozzá.


A megállapodás értelmében 35 millió euróból létrehoztak egy kötött segélyhitelprogramot, amelyet a Zöld-foki Köztársaság mezőgazdaságának, vízgazdálkodásának fejlesztésére fordítanak. Egy 15 millió eurós magánhitel lehetőségét is megnyitották, hogy a két ország vegyes vállalatokat hozhasson létre.

 


A kormányfő elmondta: régi hagyománya van a Stipendium Hungaricum programnak, amelynek keretében külföldi diákoknak ad a magyar állam ösztöndíjat, hogy Magyarországon tanulhassanak.


"Így próbálunk barátokat gyűjteni a világban" - tette hozzá Orbán Viktor, aki elmondta, a Zöld-foki Köztársasággal kötött megállapodás keretében tíz ösztöndíjas megy Magyarországra.


Ezen felül szívesen fordítanak pénzt arra is, hogy a Kodály-módszert népszerűsítsék a Zöld-foki Köztársaságban - közölte a miniszterelnök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában