Ország-világ

2011.07.05. 14:35

Orbán: Európa erősebb, mint fél éve volt

Európa most erősebb, mint fél éve, a magyar EU-elnökség kezdetén volt, de a választópolgárok ezt egyelőre nem így érzékelik, az euróövezet helyzete és a görög válság hírei miatt - állapította meg Orbán Viktor kedden Strasbourgban. <br> <br>

MTI

A miniszterelnök az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén elmondott beszédében összegezte a június 30-án zárult magyar elnökség eredményeit. Hangsúlyozta, hogy amíg a görög válságra nem sikerül megoldást találni - csak néhány hetes vagy néhány hónapos időnyerésre futja -, addig az unió nem lesz képes erős közösség benyomását kelteni.

[namelink name="Orbán Viktor"] megállapította, hogy a magyar elnökség teljesítette a kitűzött célokat, amelyekkel hozzá kívánt járulni Európa megerősítéséhez. Emlékeztetett arra, hogy az unió a magyar elnökség alatt gyorsan és hatékonyan tudott reagálni a váratlan kihívásokra is. Ezek közt az euróövezeti válság mellett említette a japán nukleáris katasztrófát, valamint az észak-afrikai fejleményeket.

Kiemelte egyebek közt,hogy Európa immár rendelkezik az újabb válságok megelőzését lehetővé tevő eszközökkel. Ezen belül csaknem teljesen elkészült a hat fontos uniós jogszabályt tartalmazó intézkedéscsomag.

A romák társadalmi befogadását célzó uniós keretstratégiáról szólva a kormányfő felhívta a figyelmet arra: a roma közösség nem csak kihívást, hanem erőtartalékot is jelent, hiszen rajta keresztül sok millió európai polgárt lehet behozni a munkaerőpiacra.

Azzal kapcsolatban, hogy Horvátországgal sikerült lezárni a csatlakozási tárgyalásokat, Orbán közölte: memorandumot adott át Jerzy Buzeknek, az Európai Parlament elnökének, amelyben kifejti, hogy az Európai Uniónak a Nyugat-Balkánon folytatnia kell a bővítést, és további erőfeszítéseket kell tennie a térségbeli országok uniós csatlakozásának előmozdítása érdekében.

Az Európai Bizottság elnöke és az Európai Néppárt frakcióvezetője szerint jó eredménnyel zárt a magyar EU-elnökség. A szocialisták viszont bírálatot fogalmaztak meg a vitában, elsősorban a magyar média- és az alaptörvény miatt.

[namelink name="José Manuel Barroso"] az eredmények között említette az első európai szemeszter beindítását - vagyis a tagállamok gazdaságstratégiai terveinek, költségvetési elképzeléseinek idén először alkalmazott uniós szintű összevetését - a horvát csatlakozási tárgyalások lezárását, az "arab tavasz" demokratikus mozgalmainak támogatását és az európai romastratégia elfogadását.

[namelink name="Joseph Daul"] néppárti frakcióvezető köszönetet mondott a magyar elnökségnek azért, hogy erőfeszítéseket tett a gazdasági kormányzás ügyének előmozdításáért. Sajnálatát fejezte ki azonban, hogy az Európai Parlament egyes politikai erőinek megváltozott hozzáállása miatt a gazdasági kormányzásról szóló megállapodás nem tud ezen a héten megszületni.

"Így is 95 százalékban elértük, amit akartunk. Gazdasági kormányzás nélkül nem stabilizálódhat az euró, nem indulhat be a gazdasági növekedés, és nem születhetnek új munkahelyek" - figyelmeztetett Joseph Daul.

"Az összetett politikai és gazdasági környezet, valamint egyes belpolitikai kérdésekkel szembeni igazságtalan kritikák ellenére a magyar elnökség hibátlanul teljesített" - összegezte véleményét Joseph Daul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában