Orbán Viktor: Köszönjük a jókívánságokat (videó)

A kormányfő a péntek reggel adott interjújából emelt ki egy részletet, amelyben a családjáról és legkisebb unokájáról is beszélt.

A kormányfő közölte: legutóbb született unokáját Jánosnak hívják.

“Most még Kukorica Jancsi, de reméljük, hogy János vitéz lesz belőle” – tette hozzá.

Megjegyezte, nem érti, hogy a magyarok miért “zsonganak be” a fiúgyermek születésekor.

Hangsúlyozta, soha nem tett különbséget gyermekei között a nemük miatt, ezért úgy nevelte minden lányát, hogy a saját lábukon meg tudjanak állni, versenyképesek legyenek a férfiakkal.

“Szép dolog, ha az embernek van férje, meg van mellette férfi, de azokra nem lehet mindig számítani” – mondta.

Dosszié

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Egy aláíráson is bukhat a teljes örökség
szponzorált tartalom
Több mint kétezer diák vett részt az MVM Okosbútor versenyén
A holland kormány a védőmaszk viselését sürgeti
Korábban pedig több hónapon keresztül megkérdőjelezte annak hatékonyságát a koronavírus-járvány terjedésének megelőzésével kapcsolatban.
Kelet-európai drogcsempész-hálózatra csaptak le a spanyol hatóságok
A bűnözői hálózat luxusvitorlásokon csempészett kábítószert Afrika és Európa között.
Közös nyilatkozatot adott ki a lengyel és a magyar Igazságügyi Minisztérium
A közlemény szerint a bizottság 2020-as jogállamisági jelentése komoly aggályokat vet fel annak koncepciójával, forrásaival és tartalmával kapcsolatban.
A neandervölgyi ember génjeivel súlyosabb lehet a koronavírus-fertőzés
A tudósok kimutatták, hogy az Európában, Ázsiában és Amerikában elő mai emberek DNS-ének mintegy két százaléka a neandervölgyi embertől származik.
Sorra érkeznek a pályaművek a bordányi fotópályázatra
A jövő héten rendezik meg a Jelen/Lét Fesztivált
A rendezvény célja, hogy ösztönözze, támogassa és fejlessze a magyarországi nemzetiségek anyanyelvű színjátszását, elősegítse kapcsolataik építését.