viszonválasz

2020.11.16. 15:59

Orbán Viktor: nekünk minden élet számít, a baloldalnak semmi sem drága (videó)

Orbán Viktor miniszterelnök az azonnali kérdések órájában válaszol képviselők kérdéseire hétfőn az Országgyűlésben.

Orbán Viktor miniszterelnök azonnali kérdésre válaszol az Országgyûlés plenáris ülésén 2020. november 16-án

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Orbán Viktor: 78 kórház vesz részt a gyógyításban

Orbán Viktor Jakab Péter (Jobbik) kérdésére válaszolva azt mondta, hogy a magyar kormány a nyári hónapokban az országot felkészítette a védekezésre. Így ma 78 kórház vesz részt a betegek ellátásában. Az intenzív ágyakon 582 beteg fekszik, és rendelkezésre áll háromszor ennyi intenzív ágy – mondta.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy mozgósították a medikus hallgatókat, 600 diák dolgozik különféle területeken. Ahány munkahelyet a vírus tönkretesz, annyit létre fogunk hozni. 2010-ben 3,7 millió, míg most 4,5 millió munkahely van – idézte a miniszterelnököt az Origo.

Orbán Viktor: Nekünk minden élet számít, miközben Önnek úgy tűnik semmi sem drága

Orbán Viktor viszonválaszában azt mondta a Jobbik frakcióvezetőjének, hogy 14 429 beteg jut egymillió főre Magyarországon, miközben az EU átlaga több mint 20 ezer fő. A halálozások tekintetében is jobban állunk – tette hozzá.

Nekünk minden élet számít, miközben Önnek úgy tűnik, semmi sem drága – zárta szavait a kormányfő.

A kormány nem szigorítja a magyar abortusztörvényt

Orbán Viktor Gurmai Zita (MSZP) abortusz-szabályozással kapcsolatos kérdésére válaszolva azt mondta, hogy a kormány nem készül az abortusz szigorítására.

Orbán Viktor: Az ország felkészült és védekezik

Orbán Viktor Vadai Ágnesnek (DK) válaszolva azt mondta, van abban valami magabiztosan pikáns, amikor egy olyan párt beszél hazugságról, akinek a pártelnöke beszélt arról, hogy hazudtak reggel, délben meg este. Önök nem tudnak egy olyan mércét felállítani a hazugságban, amit nem lehet leverni – tette hozzá. Szólt arról is, hogy az ország felkészült és védekezik. Teljesen nyilvánvaló a különbség a tavaszi és a mostani felkészülés között – mondta a kormányfő.

Vadai Ágnes is megszavazta az orvosok egyhavi bérének az elvételét

Orbán Viktor szólt arról is, hogy inkább magukra legyenek dühösek. A kormányfő emlékeztetett arra, hogy Vadai is megszavazta az orvosok és az ápolók egyhavi bérét. Önök, amikor kormányon voltak, akkor tönkretették az egészségügyet, hatezer orvost elbocsátottak – mondta Orbán Viktor. Ezeket az intézkedéseket pedig Ön is megszavazta.

Orbán Viktor: Több alapvető termék áfáját 5 százalékra csökkentette a kormány

Orbán Viktor Csárdi Antalnak (LMP) a pálinka áfáját érintő kérdésre válaszolva azt mondta, a pálinka a 27 százalékos körbe tartozik, és szerinte az alapvető élelmiszer körébe tartozik. Az élő sertés, a baromfihús, a tojás, a hal és a tej áfáját is 27-ről 5 százalékra csökkentette a kormány, de minden további csökkentés az ország teljesítményétől függ – mondta a kormányfő.

Ha azt akarjuk, hogy a jövedelmeken alacsony adó legyen, akkor a fogyasztási adóknak magasabbnak kell lennie.

Ki akar itt adóemelést?

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy mind Svédországban, mind Németországban 30-40 százalékos az szja-kulcs, ne kívánja, hogy nálunk is így legyen. Segítsen minket abban, hogy megőrizzük ezt a szintet – tette hozzá.

Orbán Viktor: Az alapjövedelmet nem fogjuk támogatni

Orbán Viktor Tordai Bencének (Párbeszéd) válaszolva azt mondta, hogy nem tudja a kormány végrehajtani a Párbeszéd azon javaslatát, miszerint a nyugdíjasok ne szállhassanak fel a BKV-ra, ha az 500 méteres körzetükben van bolt.

Az alapjövedelem arról szól, hogy a dolgozóktól elvesszük a pénzt és azoknak adjuk, akik nem is akarnak, ilyet nem fogok támogatni

- tette hozzá.

Ez a magyar jó teljesítmény egyik legfőbb oka

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a magyar társadalom és gazdaságfilozófia azon az alapon áll, hogy megpróbálunk mindenkinek munkát adni, így a legnehezebb helyzetben élőknek is.

A munkára kell ösztönözni az embereket, míg az alapjövedelem arról szól, hogy mindenki otthon maradhat, és nem kell semmit sem csinálnia

- tette hozzá.

Ma azért teljesít jobban Magyarország, mert nem segély-, hanem munkaalapú gazdaság van – mondta Orbán Viktor.

Most jó helyen vagyunk az EU-ban

Orbán Viktor Duró Dórának (független) azt válaszolta, mi az értelme az EU-nak? Az az értelme, hogy a társult nemzetek megmaradjanak, így addig van értelme, amíg a tagországok nemzeti jellege megmarad. Meg kell vívni a belső csatákat, de csak úgy legyünk benne, hogy a magyarok megmaradjanak. Most jó helyen vagyunk az EU-ban – mondta a kormányfő. Orbán szólt arról is, hogy olyan propaganda alakult ki, mintha mi csak pénzt kapnánk, míg mások meg nem.

Ez nem így van, sőt ha van igazán nettó nyertese az EU-nak, az Németország, pedig első látásra nettó befizetőnek tűnik.

2028-ban Magyarország nettó befizető lehet az EU-ban

Orbán Viktor Duró Dórának adott viszonválaszában azt mondta, az európai uniós kérdésekről a magyar parlamentnek kell döntenie. 2028-ban Magyarország nettó befizető lehet az EU-ban. 5,7 milliárd euró ment el az országból, és ezzel szemben 4,2 milliárd euró érkezett az országba 2017-ben – mondta Orbán Viktor.

Orbán Viktor: Nem segíti a védekezést, ha megtéveszti a magyar embereket

Orbán Viktor Stummer Jánosnak (Jobbik) azt válaszolta, hogy nem segíti a védekezést, ha megtéveszti az embereket. A kormányt azzal vádolja, hogy nem készült fel, miközben 2019-ben 7 ezerrel több orvos dolgozott, mint 2010-ben. Orbán szólt arról is, hogy igenis felkészültek a második hullámra, és le is fogják győzni a vírust.

Ezért így számolnak a magyar statisztikában

A menthetetlen betegek meggyógyítására senki sem tehet ígéretet – mondta Orbán Viktor. Szólt arról is, hogy a magyar statisztikák nemcsak a konkrétan koronavírusban meghaltakat teszik közzé, hanem azokat is, akik szenvedtek ebben a betegségben. Mindennek oka, hogy az emberek minél teljesebb képet kapjanak – zárta a szavait.

Semmilyen fejlesztési forrást nem vonnak el Miskolctól

Orbán Viktor Varga Lászlónak (MSZP) azt válaszolta, hogy mi az adócsökkentések pártján állunk, míg Önök az adónövelés pártján vannak.

Ezt a vitát most nem lehet megoldani. Semmilyen miskolci beruházás nincs veszélyben, és most is folyamatban vannak fejlesztések, és minden fejlesztési forrást meg fognak kapni a miskolciak.

Ez az egyik legfőbb cél

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a cél, az hogy a közműszolgáltatások esetében azt szeretnék, ha az egész országban mindenhol ugyanannyi pénzt kelljen fizetni érte.

Azonban míg az MSZP-kormány 220 milliárdot elvett az önkormányzatoktól, addig a mostani rendezte a több ezermilliárdos adósságukat.

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök azonnali kérdésre válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. november 16-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában