Ország-világ

2008.01.29. 14:03

Örökbe fogadták Drávaszerdahely települését

Egy millió forintot adományozott egy magánszemély Drávaszerdahely önkormányzatának. Ezzel örökbe fogadta a települést - mondta el a Független Hírügynökségnek Alpár György a település polgármestere. A támogató három héttel korábban kereste fel a polgármestert, a pénz pedig kedden reggel érkezett meg az önkormányzat számlájára.

A Baranya megyei Drávaszerdahely polgármestere december 17-én döntött úgy, örökbe adja a falut. Ezzel akarta megoldani a település rossz anyagi helyzetét. Az akció sikeresnek bizonyult: egy millió forinttal lett gazdagabb a falu. A támogató Szigeti Sándor, aki 6 éve Vácott él. A 72 éves férfi 1956-ban költözött ki Amerikába, onnan tért vissza 2002-ben. Az örökbefogadásért nem kért semmit cserébe.

Az örökbefogadó szombaton el is látogat a településre, ahol a helyiek ünnepséggel várják. Drávaszerdahelyen 239-en élnek. A költségvetés szűkös, a segélyekre szinte az összes pénz elmegy.

Magyarországon már lehetett örökbe fogadni utcát vagy teret, de egy egész települést most először lehetett. A polgármester korábban a Független Hírügynökségnek azt mondta, a pénzből pályázatokat nyújtanak majd be, hogy fejleszteni tudják a települést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában