Ország-világ

2019.05.17. 09:49

Oroszország válaszlépésekre készül az új amerikai szankciók miatt

Oroszország válaszlépéseket fog tenni az új amerikai szankciókra, amelyeket az Egyesült Államok a Magnyitszkij-törvényre hivatkozva hozott - áll a washingtoni orosz nagykövetség csütörtökön nyilvánosságra hozott közleményében.

MTI

"Washington újabb oroszellenes lépései az úgynevezett Magnyitszkij-törvényhez kapcsolódnak, ellentétesek a nemzetközi joggal, és nem tekinthetők az országok közötti civilizált érintkezés formájának" - olvasható a közleményben, amelyben a nagykövetség jelzi, hogy "e lépéseket válaszintézkedések követik majd".


Az amerikai pénzügyminisztérium által csütörtökön kiadott közlemény szerint Washington egy csecsen csoportot és öt embert, köztük három orosz állampolgárt sújtott szankciókkal. A tárca indoklásként azt állította, hogy a büntetőintézkedésekkel sújtott csoport és személyek megsértették az emberi jogokat Oroszországban.


A büntetőintézkedések egy orosz nyomozónőt és az orosz belügyminisztérium egyik munkatársát érintik. Mindkettejüket azzal vádolják, hogy eltussolták Szergej Magnyitszkij ügyvéd fogva tartásának és halálának körülményeit. Egy harmadik orosz állampolgárt az orosz kormány illegális cselekedeteit feltárók meggyilkolásában, megkínzásában vagy ellenük elkövetett emberi jogi visszaélésekben talált felelősnek az amerikai kormányzat.


Gyilkosságokban, kínzásokban és emberi jogi visszaélésekben viselt felelősségéért szankcionálták az amerikai hatóságok egy karéliai büntetőtábor vezetőjét is, aki nemcsak elnézte, hanem maga is részt vett foglyok verésében és a velük történt visszaélésekben.


A Ramzan Kadirov csecsen elnök nevében fellépő csecsen csoportot és annak helyettes vezetőjét szintén gyilkosságokban, kínzásokban és emberi jogi visszaélésekben viselt felelőssége miatt sújtotta szankciókkal az amerikai kormányzat.


A szankciók hivatkozási alapjául szolgáló Magnyitszkij-törvényt 2012-ben fogadta el az amerikai kongresszus, és azóta az emberi jogok megsértését büntetik e jogszabállyal. Szergej Magnyitszkij ügyvéd volt, aki egy oroszországi székhelyű vállalat auditálásakor nagyszabású és kiterjedt adócsalást tárt fel. A bíróságon tanúskodott is, azt sejtetve, hogy a csalásban érintett volt az orosz belügyminisztérium is. Magnyitszkijt 2008-ban letartóztatták, és a börtönben máig tisztázatlan körülmények között halt meg.


(Lead-képünk illusztráció: Pixabay - a szerk.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában