Kelj fel és járj!

2020.03.05. 11:53

Országszerte együtt imádkoznak a leginkább kiszolgáltatottakért

A világimanapon országszerte együtt imádkoznak a gyülekezetekben a gazdaságilag egyenlőtlen társadalmak legszegényebbjeiért, a leginkább kiszolgáltatottakért.

Debrecen, 2017. június 24. Résztvevõk a Magyar Református Egyház zsinatának ünnepi ülését követõ úrvacsorás istentiszteleten a debreceni református Nagytemplomban 2017. június 24-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

Pénteken tartják az ökumenikus világimanapot, amelynek tematikáját idén a zimbabwei keresztény nők állították össze – közölte Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint

az idei világimanap témája a János evangéliumából vett igeszakasz: „Kelj fel és járj!”

A bibliai történet a Betesda tónál játszódik, ahol mindig betegek feküdtek, mert hitték, hogy a víz meggyógyítja őket.

A történetben szereplő sánta ember nem tud bemenni a vízbe, mert nincs aki bevigye. Jézus azonban azt mondja neki: „Kelj fel és járj!” A sánta pedig meggyógyul Jézus szavára.

Az ökumenikus világimanapot 1870 óta tartják meg világszerte, Magyarországon harmincötödik alkalommal a szervezi meg a MEÖT. A résztvevők az ökumenikus tanács kiadványainak segítségével készülhetnek fel, „hangolódhatnak rá az eseményre, és élhetik meg az imanapi liturgia tartalmának kiteljesedését” – tette hozzá a MEÖT főtitkára.

A felkészülést segítő kiadványok a www.meot.hu honlapról tölthetők le.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában