Összefogásra emlékeztet a reformáció: 500 éve szakadt szét a nyugati keresztény egyház

Fokozódó elégedetlenség, a megújulás vágya, hit, elszántság és 95 tézis – ennyi bizonyosan kellett hozzá, hogy ötszáz évvel ezelőtt Luther Márton tudtán kívül is történelmet írjon. Hogy valóban kitűzte-e tételeit a wittenbergi vártemplom kapujára, az események alakulása szempontjából talán nem is annyira fontos. A lényeg, hogy amit elindított, vagyis a reformáció, végre át tudta írni, és a korban egyre növekvő igényeknek megfelelően emberközelibbé tudta tenni a keresztény vallást. Hatása a mai napig tart, talán nem is tudjuk, mennyi mindent köszönhetünk neki.

A legfontosabb a Biblia

A Károli-biblia, vagy ahogy másként ismerjük, a vizsolyi biblia a legrégibb fennmaradt, teljes, magyar nyelvre lefordított Biblia. A fordítást Károli Gáspár református esperesnek köszönhetjük, aki 1586 és 1589 között dolgozott a szövegen. A nyomtatáshoz a betűk Németalföldről, a papír pedig Lengyelországból érkezett. A fordítás Bornemissza Péter felkérésére született.

Az egyik például az anyanyelv fejlődése. – A reformáció egyik fontos célkitűzése volt, hogy elérje, az egyén közvetlen kapcsolatot tarthasson Istennel. Ezt a kapcsolatot pedig az anyanyelven olvasható Biblia jelentette – mondja Máté-Tóth András valláskutató. – Vannak dolgok, amiket szinte mindenki tud a reformációval kapcsolatban. Az egyik ilyen, hogy a hitújítás révén a Biblia jelentősége nagyon megváltozott a hívők és a társadalom számára is. A Biblia-fordítás, így az, hogy anyanyelven jutott el Isten igéje a hívekhez, nemcsak vallási szempontból fontos, kultúrtörténetileg is jelentős. Míg a hívő ember önmaga is hitet meríthetett az Isten szavát közvetítő Bibliából, addig az az egyházi felhasználási szférán kívül is társadalmi identitást frissítő funkciót kapott – vélekedik a szakértő, és rávilágít, az anyanyelvi Bibliában megtalált új szavak az anyanyelvek szókincsét gazdagították, a nyelvújítást segítették.

Károli-Biblia

 Mindenkihez eljutott Isten szava

– A bibliafordítás és kommentálás miatt többszörösére nőtt a nyelv szókincse. Ami hihetetlenül nagy dolog – mutat rá Máté-Tóth András, nem feledve, hogy ebben a korszakban – azaz a 16. század hajnalán – az emberek többsége még írástudatlan volt, akik pedig olvastak, leginkább latinul tették.

 Ekkor nem telt még el egy évszázad az első nyomtatott könyv kiadása óta, az időt pedig érdemes nem 21. századi léptékkel mérve vizsgálni. A reformáció kezdetén tulajdonképpen a könyvnyomtatás beindulása után járunk „kicsivel". Szerencsés időszakban ahhoz, hogy a törekvések találkozzanak, és egyre többen és többen részesülhessenek az olvasás és főként az anyanyelven történő olvasás csodájából.

– Ha ma azt látjuk, hogy valaki Bibliát olvas a villamoson, gondolhatjuk, hogy valószínűleg valamelyik új protestáns felekezetnek a tagja, és szenvedélyből, kötelességből olvas. De olvas! Aki pedig szép dolgokat olvas, szép dolgokat gondol, és reméljük, szép dolgokat is cselekszik – mondja Máté- Tóth András.

Siota Csiharu japán képzőművész Lost Words című alkotása a berlini Szent Miklós-templomban. A művész fekete fonalhálók közé helyezett bibliai oldalakkal a reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából tiszteleg.

Sokszínű kereszténység

– Amit szintén mindenki tud a reformációról, az az, hogy egyfajta szakadást jelent – folytatja, és rámutat, leginkább azt hisszük, hogy a kereszténység, amit egységesnek gondoltunk, egyszer csak meghasadt. – Kétségkívül így volt, mégsem  gondolhatunk úgy a reformáció előtti kereszténység állagára egyik korszakban sem, mint egyszínű, egyhangú masszára – mondja.  

– A történetét mindig is az akár kakofóniáig elmenő sokféleség jellemezte. Tehát amikor a reformáció megtörtént, akkor ugyan voltak bizonyos teológiai viták, de ezek nem elsődlegesek voltak, inkább egy belső egyházi reformszükséglettel szembeni reform, dac vagy lázadás teológiai megalapozottságát jelentették. Vagyis először volt a szakadás, és utána a gondolat, nem pedig fordítva – világít rá.

Id. Lucas Cranach festménye Luther Mártonról 1529-ben.

 A különválás logikájából ötszáz év után mindenképpen át kell állni az összetartozás logikájára.

Máté-Tóth András valláskutató

Hirtelen szakadás?

– Amikor a reformáció szót halljuk, egy pillanatnyi dologra gondolunk, ami akkor ott megtörtént, és kész. Mintha megelégednénk azzal, hogy a reformpártiak kiszakadtak, megvalósítva az igazit, míg a rossz, a javítandó makacsul maradt, amiben korábban volt. De ez nem így van – mondja a teológus.

– A reformra magára mint hozzáállásra kell gondolni, ami folyamatosan jellemzi a katolikus egyházat is. Az ellenreformáció egyfajta belső reformációként zajlik azóta is, számos egyházi tanítás felfrissítését, újragondolását segítve elő – magyarázza a szakértő, és kiemeli, a reformáció egyházai is folyamatos reformra szorulnak. – Újra és újra jelennek meg feszültségek, így beszélhetünk egyfajta állandó reformról is. Ezt az önreformációt minden egyház végzi – mutat rá Máté-Tóth András, hangsúlyozva, hogy a megőrzés és a megújítás dinamikája minden korszakban jelen van, és mivel az egyházak nem külön élnek a társadalomtól, hanem abba beágyazottan, a világi és az egyházi dinamika nagyon sok hasonlóságot mutat.

Kálvin János alakja - George S. Stuart alkotása.

Egységben több az erő

– Az ötszázadik évforduló kapcsán nagyon sok csodálatos eseményt szerveznek. Ezek között jól hallhatóan jelen van egy gondolat, ami véleményem szerint az évforduló leglényegesebb gondolata – fogalmazza meg a valláskutató.

– A különválás logikájából ötszáz év után mindenképpen át kell állni az összetartozás logikájára. Ne a különbségek határozzák meg a keresztény felekezetek közötti kapcsolatot, illetve ne az, hogy ezeket a különbségeket fenn kell tartani! A tanításban sokkal több a közös, mint az eltérő – folytatja, és hozzáteszi, ez nem azt jelenti, hogy az egyházaknak újra kell egyesülniük, hanem azt, hogy a tanításoknak a keresztény egyházak egysége felelne meg a legjobban.

– Nem azt nehéz megmagyarázni, hogy miért legyen egység, hanem hogy miért nincs – véli. – Ez elsősorban egyházjogi kérdés, mert teológiai szempontból akadály nincs – próbálja mégis megválaszolni, és kiemeli, hiába gondolják úgy sokan, hogy az egyház feladná az identitását, ha nem a különállást hangsúlyozná, ha a közjó szolgálata, a belső és a külső követelmények is egyaránt arra mutatnak, hogy a különállás helyett az összetartozást kellene alapnak tekintenünk.

Hans Asper olajfestménye Ulrich Zwingliről 1531-ben.

Itthon a török hódoltság idején terjedtek el a reformáció tanai, a 16. század végére az ország 80-90 százaléka vált protestánssá. A református erdélyi fejedelmek és főurak számos nyomdát és főiskolát alapítottak, amelyek elősegítették a hazai oktatás és művelődés ügyét. Eleinte nálunk is Luther tanait hirdették, de hamar ismertté váltak Kálvin János és Ulrich Zwingli nézetei is. A magyar reformációt Dévai Bíró Mátyás munkássága indította el. Az ország három részre szakadása után a reformáció kimagasló vezetője a török hódoltság területén Méliusz Juhász Péter, Erdélyben Heltai Gáspár, a szászok között Johannes Honterus, a királyi Magyarország területén pedig Károlyi Gáspár volt.