Öten élnek havonta ötvenezerből

Havonta alig ötvenezer forintból kénytelen tengődni egy öttagú dénesfai család. Közben pedig, a szerintük jogosan járó családi pótlék ügyében, az illetékes hivatal rendszeresen iratpótlásra szólítja fel őket.

Fél éve tart a kálváriája a dénesfai Resch Rudolf Ferencnének és népes családjának. A harminchárom éves fiatalasszony apja már öt éve, édesanyja idén tavasszal halt meg. Az anya halála után a családi pótlékot (melyre beteg húga után a fiatalasszony jogosult) tavasz óta nem kapják meg az illetékes hivataltól.
– Lassan állandó levelezésben vagyok a kincstárral, ahol immár a hatodik ügyintéző válaszol a leveleimre és rendszeresen iratpótlásra köteleznek, holott hónapok óta beküldtünk minden, az üggyel kapcsolatos papírt – panaszolta a dénesfai fiatalasszony, aki végső elkeseredésében fordult lapunkhoz. Mint elmondta: férje munkanélküli, saját maga már a munkanélküli-segélyre sem jogosult, de emellett ellátja két gyermeküket és beteg húgát is. A tizenkilenc éves beteg kislány egy győri speciális iskolába jár, melynek költségei felemésztik férje munkanélküli-segélyét is. Reschné szerint bár a kiemelt családi pótlék tavasz óta járna nekik, az illetékes hivatal hosszas egyezkedés után is csak két hónapot hajlandó visszamenőleg fizetni. Nem érti, ha két hónap jár, akkor a többi miért nem? Keserűen jegyezte meg, lassan itt az iskolakezdés, és nem tudja, hogy gyermekeinek és húgának miből fizeti ki a tanszereket és az egyéb költségeket.
A családi pótlék kiutalására illetékes megyei irodát mi is többször kerestük telefonon, egyelőre nem kaptunk választ a kérdéseinkre.

szponzorált tartalom
MVM EDISON 2020 – Verseny az innovatív megoldásokért
Ősszel kezdi forgatni első mozifilmjét Deák Kristóf
A kész film a tervek szerint jövő ősszel kerül a mozikba és a nemzetközi fesztiválokra.
Felgyújtottak egy rendőrt a tüntetők (videó)
Elképesztő képsorok láttak napvilágot Mexikó második legnagyobb városából.
Figyelem! Forgalmi korlátozások lesznek a Stefánián
Június 9-től ezekre a változásokra számítson a Stefánia környékén.
Bemutatták a mintegy ötmilliárd forintból megújított radiológiát – Fotók
Sikerként könyvelhető el, hogy a klinika saját kézbe vehette a képalkotó diagnosztikai ellátást – jelentette ki Palkovics László miniszter Szegeden.
Ezernél több civilt megöltek a Kongói DK-ban az elmúlt hónapokban
Több mint félmilliót elüldöztek otthonából.
Orbán Viktor: az EU szüntesse meg a Fehéroroszországgal szembeni szankciókat!
A magyar-fehérorosz politikai és gazdasági együttműködés fejlesztését szorgalmazta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Fehéroroszország fővárosában.