Ország-világ

2019.05.31. 11:42

Pápalátogatás - Nyitottságra és örömre buzdított Ferenc pápa Bukarestben - élő videó, fotók

Bukarestben töltötte első napját a katolikus egyházfő.

Munkatársunktól

Ferenc pápa a bukaresti Szent József-székesegyházban pontifikált szentmisét .

 

Ferenc pápa távozik a bukaresti Szent József-székesegyházból, ahol szentmisét pontifikált 2019. május 31-én. Fotó: MTI/Baranyi Ildikó


Nyitottságra és örömre buzdított Ferenc pápa pénteken Bukarestben a római katolikus Szent József székesegyházban általa celebrált szentmise homíliájában.


A katolikus egyházfő felidézte Mária útra kelését, hogy meglátogassa a nála jóval idősebb Erzsébetet, aki szintén gyermeket várt, majd Mária és Erzsébet találkozását.

    

A pápa kifejtette, hogy Mária többször útra kelt élete során, ezeket az utakat a türelem és a bátorság jellemezte és annak az öröme, hogy Isten áldását, Jézust hordozta magában.

    

Ferenc pápa arra biztatta a híveket, hogy hagyjanak fel az önzéssel, legyenek nyitottak. Kijelentette, hogy amikor egy templomban különböző etnikumú és felekezetű emberek találkoznak egymással, csodálatos dolgok történnek.

    

A pápa felhívta a figyelmet az öröm fontosságára, ami nélkül - mint mondta - lebénulunk, szomorúságunk rabjai maradunk. Úgy vélte, hogy a hit nem mennyiségi kérdés, a hittel kapcsolatos problémák elsősorban az öröm hiányából fakadnak. Hozzátette: amikor az emberek bizalmatlanul és magukba zárkózva élnek, akkor éppen a hitnek mondanak ellent. Ferenc pápa arra buzdította a résztvevőket, hogy maradjanak nyitottak Isten és embertársaik irányába.

    

A pápa pénteken kezdte meg Romániában háromnapos látogatását, amelynek során ellátogat Csíksomlyóra, Jászvásárra (Iasi) és Balázsfalvára. Az első, Bukarestben töltött nap záró momentumaként a pápa szentmisét mutatott be a helyi katolikus székesegyházban, amit tízezrek követtek óriáskivetítőkön a templom környékén kialakított biztonsági zónákban. A misén jelen volt Klaus Iohannis román elnök és Viorica Dancila miniszterelnök.


Korábban írtuk:

Kásler: a kormány emlékezetessé szeretné tenni a pápalátogatást


A magyar kormány emlékezetessé szeretné tenni a pénteken kezdődő pápalátogatást - mondta az emberi erőforrások minisztere az M1 aktuális csatornán.


Kásler Miklós hozzátette: a történelem során negyedik alkalommal keresi fel a szentatya a magyar keresztényeket, ezúttal egy kultikus, ősi, Szűz Mária-zarándokhelyet látogat meg a pápa.

    

Azt mondta, a szentatya felé azt az üzenetet szeretnék közvetíteni, hogy a magyar kereszténység ősi, és rendkívül sokat tett az egyetemes egyházért, szentek sorát és országok védőszentjeit adta. Ennek megfelelően magyar szentekről szóló könyvet adnak át olasz fordításban a szentatyának, akinek lehetősége lesz megtekinteni Szent László ereklyéit is.

    

A magyar kormány a pápalátogatás és a csíksomlyói búcsú közötti hat napra gazdag eszmetörténeti, társadalmi, illetve kulturális programsorozatot szervez. Ennek részeként a Magyarságkutató Intézet hét erdélyi városban 144 előadást tart majd.

    

A miniszter úgy fogalmazott: a programok jelentősége abban van, hogy érezzék a székelyföldiek, az erdélyi magyarok, hogy egy nemzet vagyunk, és "a kereszténység ölel bennünket egy egységbe".

    

Kásler Miklós beszélt a szerdai dunai hajóbalesetről is, amelynek sérültjeit az Uzsoki Utcai Kórházban látogatta meg. Úgy értékelte, hogy a magyar intézmények helyt álltak, a betegek állapota kielégítő.

KDNP: elismerést érdemel, hogy a pápa minden ember méltóságáért emel szót

Elismerést érdemel, hogy Ferenc pápa egyetemes felelősségét gyakorolva, minden ember méltóságáért emel szót - közölte a KDNP frakcióvezetője, Harrach Péter a pápa csíksomlyói látogatása kapcsán pénteken az MTI-vel.


A kisebbik kormánypárt közleménye szerint a KDNP számára iránymutató, amit a pápa az üldözött keresztényekről mondott és arról, hogy az üldözés "sokak szégyenteljes hallgatása közepette folyik." Magyarország nem hallgat, de tesz is az üldözött keresztény közösségek védelméért - írták.

    

Hangsúlyozták, a pápa migrációval kapcsolatos megnyilatkozásai és a magyar nemzeti önvédelmi felelősség gyakorlása kiegészítik egymást: "Ő személyekről beszél, mi tömegekről". Erre utalnak elhallgatott szavai: "A hely, a munkalehetőség és az integrálás lehetséges mértéke határozza meg a befogadást, továbbá az, hogy az ne veszélyeztesse a helyi identitást."

    

A zarándoklat kimozdulást jelent a megszokottból, útra kelést, és feltöltődést. Ebben a szellemben, zarándokként fogják hallgatni a szentatyát, aki egyházfőként és lelkipásztorként jön Csíksomlyóra - áll a KDNP közleményében.

    

"Örömmel várjuk Ferenc pápát Csíksomlyóra, a katolikus székelyek ősi kegyhelyére, az egyetemes magyarság legfontosabb zarándokhelyére. A Szentatyát a katolikus egyház fejének, Szent Péter apostol utódjának járó tisztelettel és szeretettel fogadjuk" - fogalmaztak.



Korábban írtuk:

A katolikus és ortodox egyház testvériségét hangsúlyozta Ferenc pápa


A keresztény egyházak közös gyökereiről, a katolikus és ortodox egyház testvériségéről beszélt Ferenc pápa pénteken Bukarestben a román ortodox patriarkátuson.


"Járjunk együtt!" - fordult az ortodox pátriárkához romániai látogatásának mottójával Ferenc pápa. A katolikus egyházfő testvérének szólította vendéglátóját, felidézve, hogy Szent Péter, Róma első püspöke, a katolikus egyház első pápája és a román ortodox egyház védőszentjeként tisztelt Szent András - aki az apostolok szétválása után Kis-Ázsia és a Fekete-tenger térségében hirdette az evangéliumot - testvérek voltak.

    

A román ortodox egyház zsinata előtt beszélve a pápa azt mondta: zarándokként érkezett Romániába. Szót emelt az önzés ellen, ami a családokat is sújtja, és arra bátorította a keresztényeket, hogy ne engedjenek a gyűlölködés kultúrájának.

    

Daniel pátriárka üdvözlő beszédében a hagyományos, férfi és nő által alapított, gyermekeket nevelő keresztény családok védelmének szükségességét hangoztatta, és Európa elnéptelenedésének veszélyére figyelmeztetett.

Az ortodox pátriárkával is talákozott Ferenc pápa Bukarestben


Mindketten felidézték a kommunizmus egyházüldözését, a papság és hívek meghurcolását, valamint azt - az ökumenikus párbeszéd mérföldkövének számító - húsz évvel ezelőtti történelmi látogatást, amelyet II. János Pál pápa tett Teoctist ortodox pátriárka meghívására Bukarestben - akkor először járt ortodox többségű országban a római pápa.

    

Ferenc pápa ezt követően Daniel pátriárkával együtt felkereste az ortodox egyház Bukarestben épülő székesegyházát, a Nemzet Megváltása-katedrálist, ahol a román politikai, kulturális és közéleti vezetők jelenlétében ortodox és katolikus egyházi énekek hangzottak el, a két egyházfő pedig a kereszténység legelterjedtebb imádságát, a miatyánkot mondta el latinul és románul.

    

A pápa a patriarkátustól a katedrálishoz vezető utat is azzal a kék Daciával tette meg, amellyel korábban a repülőtérről a román elnöki hivatalba szállították, ezúttal azonban a sofőr melletti ülésen foglalt helyet, és a nyitott ablakon keresztül integetett az üdvözlésére összegyűlt bukarestieknek.


Korábban írtuk:

A társadalmi és politikai erők összefogására buzdított Ferenc pápa Bukarestben


Összefogásra buzdított, a politikai, gazdasági, társadalmi és szellemi erők együttműködésének fokozását sürgette Ferenc pápa pénteken a bukaresti elnöki hivatalban román állami vezetők és a civil társadalom képviselői előtt.


Úgy vélekedett: az állam legnemesebb küldetése népe boldogulásának szolgálata, ennek megvalósítása érdekében pedig összefogásra, - a romániai látogatás mottójául választott - "együtt haladásra" van szükség.

    

A katolikus egyházfő örömét fejezte ki, hogy a néhai II. János Pál pápa történelmi látogatása után húsz évvel, a román uniós elnökség idején tehet látogatást Romániában, 30 évvel az után, hogy az ország felszabadult az elnyomás és elszigeteltség alól, ami lehetővé tette, hogy a polgárok ismét szabadon vallhassák meg hitüket.

  

A pápa szerint a nehézségek ellenére Románia az eltelt három évtizedben nagyot lépett előre a demokratikus, plurális politikai berendezkedés, a szabad vallásgyakorlás útján. Elvitathatatlan hozadékai mellett, Ferenc pápa szerint az új korszak nehézségeket is hozott a román népnek, és a társadalmi egyensúly számára nehezen kezelhető problémákat okozott.

    

Ferenc pápa az emigrációt nevezte Románia legsúlyosabb társadalmi problémájának, amely falvak elnéptelenedéséhez vezetett. Megértéssel szólt ugyanakkor azokról a román vendégmunkásokról, akik hátrahagyva családjukat, külföldön vállalnak munkát. Úgy értékelte: a hazájukból elvándorolt románok milliói munkájukkal, hagyományaikkal és szellemi értékeikkel gazdagítják az őket befogadó országokat, ugyanakkor áldozatos munkájuk gyümölcsével otthonmaradt családtagjaikat is segítik.

    

A pápa azzal zárta beszédét, hogy a katolikus egyháztól nem idegen, sőt szerves része a nemzeti érzés, és Romániában is hozzá akar járulni a társadalmi és szellemi élet fejlődéséhez. Ferenc pápa Isten áldását és a Szűzanya oltalmát kérte Románia minden lakójára.

    

Vendéglátója, Klaus Iohannis román államfő üdvözlő beszédében kifejtette: az ortodox többségű Románia számára rendkívül fontos a vallásszabadság és a különböző hitű emberek közti kölcsönös tisztelet. A román elnök szerint Európának ma nagy szüksége van a békés együttélés, a többség és kisebbség közti párbeszéd, a tolerancia előremutató példáira, márpedig szerinte Románia példakép lehet a területén élő húsz őshonos nemzeti kisebbség jogainak tiszteletben tartásával.

 

Ferenc pápa Romániában

   

Ferenc pápa a román elnöki hivatalban a jobboldali Klaus Iohannis államfővel, majd Viorica Dancila szociáldemokrata miniszterelnökkel is rövid négyszemközti megbeszélést folytatott. Már az elnöki hivatalban testvéri szeretettel üdvözölte Daniel ortodox pátriárkát is, akivel a délután folyamán közösen megy az ortodox hívők közé, hogy megtekintse az épülő Nemzet Megváltása-katedrálist. Este a pápa szentmisét mutat be a bukaresti Szent József római katolikus székesegyházban, amit környező utcákban és tereken kivetítőkön követhetnek figyelemmel a katolikus hívek.

    

Ferenc pápa háromnapos romániai apostoli látogatásának egyik kiemelt helyszíne a csíksomlyói Mária-kegyhely, ahol szombaton mutat be túlnyomórészt magyar nyelvű szabadtéri szentmisét. Vasárnap a pápa az erdélyi Balázsfalván avat boldoggá egy szentmise keretében hét román vértanú görög katolikus püspököt.


Korábban írtuk:

 



Megkezdte pénteken háromnapos pasztorális és ökumenikus jellegű apostoli látogatását Romániában Ferenc pápa.


A katolikus egyházfő helyi idő szerint 11 óra (magyar idő szerint 10) óra után néhány perccel érkezett meg Romániába. Ferenc pápát Klaus Iohannis román államfő és felesége Carmen Iohannis, valamint a katolikus püspöki kar várta a bukaresti nemzetközi repülőtéren. Innen egy kék Dacia Logan személygépkocsival indult a látogatás első színhelyére, a bukaresti elnöki hivatalba, ahol katonai tiszteletadással fogadják.


Ferenc pápa először a román világi vezetőkkel találkozik, majd a többségében ortodox vallású Románia patriarkátusánál tesz ökomenikus látogatást, és Daniel pátriárkával együtt az épülő Nemzet Megváltása román ortodox katedrálist is felkeresi.

Ferenc pápa Romániában. Fotó: MTI (galéria)



Ezt követően délután kezdődik Ferenc pápa "járjunk együtt" mottóval megszervezett pásztori útja Romániában, amelynek első állomásán a bukaresti római katolikus Szent József székesegyházban pontifikál szentmisét.


Az egyházfő mostani látogatásán egyházmegyéjükben keresi fel a romániai katolikus közösségeket, húsz évvel II. János Pál pápa egyházdiplomáciai premiernek számító, Bukarestre korlátozódó történelmi látogatása után. A két évtizeddel korábbi látogatás során először járt a katolikus egyházfő ortodox többségű országban. A mostani alkalom is történelmi: először látogat el a pápa Erdélybe.


A romániai katolikusok között többségben lévő magyar hívőket szombaton, a közösség legjelentősebb zarándokhelyén, a csíksomlyói hegynyeregben keresi fel a pápa: az itt bemutatandó szabadtéri szentmise szinte végig latin és magyar nyelven zajlik.

 


A pápa szombat délután a moldvai Jászvásáron (Iasi) fiatalokkal és családokkal találkozik.


Vasárnap az erdélyi Balázsfalván avat boldoggá szentmise keretében hét román vértanú görög katolikus püspököt.


A Duna TV-n élőben lesz látható Ferenc pápa szentmiséje, amelyet a csíksomlyói hegynyeregben mutat be szombat délelőtt. Emellett egész napos műsorfolyammal: háttérműsorokkal, exkluzív interjúkkal, dokumentumfilmekkel, helyszíni tudósításokkal készül a közmédia a székelyföldi pápalátogatásra.


Korábban írtuk:


Háromnapos látogatásra Romániába érkezik pénteken Ferenc pápa Klaus Iohannis román államfő, a romániai katolikus és a román ortodox egyház meghívására.


"Járjunk együtt" mottóval megszervezett pásztori útja során az egyházfő most egyházmegyéjükben keresi fel a romániai katolikus közösségeket, húsz évvel II. János Pál pápa egyházdiplomáciai premiernek számító, Bukarestre korlátozódó történelmi látogatása után. A két évtizeddel korábbi látogatás során először járt a katolikus egyházfő ortodox többségű országban. A mostani alkalom is történelmi: először látogat el a pápa Erdélybe.


Ferenc pápa érkezése előtt videoüzenetben köszöntötte romániai híveit.


"Járjunk együtt, amikor megtanuljuk megőrizni gyökereinket és a családot, amikor gondoskodunk a gyermekek és a mellettünk élő testvéreink jövőjéről, amikor legyőzzük félelmeinket és előítéleteinket, amikor engedjük, hogy leomoljanak azok a korlátok, amelyek elválasztanak egymástól" - üzente.


Pietro Parolin bíboros, a szentszék államtitkára szerint Ferenc pápa romániai látogatása - amelynek egyik kiemelkedő állomása Csíksomlyó lesz - azt szolgálja, hogy túl lehessen lépni a "történelmi megosztottságon".


A "korlátok lebontását", a "megosztottság felszámolását" szolgálja a pápalátogatás nagy körültekintéssel kialakított programja is. Románia lakosságának több mint 86 százaléka ortodox vallású. A legutóbbi, 2011-es népszámláláson 870 ezren vallották magukat római katolikus, 150 ezren görög katolikus vallásúnak. A római katolikus hívők többsége magyar: a magukat magyar nemzetiségűeknek vallók közül a népszámláláson valamivel több mint 500 ezren jelölték be a római katolikus vallást.


A pápa Románia mindhárom történelmi régióját - Havasalföldet, Erdélyt és Moldvát - felkeresi, Erdélyben pedig, ahol a katolikus egyház híveinek többsége él, Csíksomlyóra, a magyar katolikusok legjelentősebb zarándokhelyére, és Balázsfalvára (Blaj), a görög katolikus hívők vallási központjába is ellátogat.


Klaus Iohannis államfő 2017 márciusában hívta meg újból a pápát Romániába, amikor az egyházfő az európai uniós tagországok vezetőit fogadta. A román fél akkor még abban reménykedett, hogy a látogatásra már 2018-ban, a román centenárium évében - a Román Királyság és Erdély egyesülését egyoldalúan kikiáltó, 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat századik évfordulóján - sor kerülhet.


Ferenc pápa romániai pásztori útjának időzítése kapcsán Alessandro Gisotti szentszéki szóvivő a látogatás "nemzetközi politikai" súlyát hangsúlyozta, mivel a katolikus egyházfő kevesebb mint egy héttel az EP-választások után, az EU soros elnöki tisztét betöltő országba látogat el.


A pápa előbb Bukarestben tölt egy napot, majd szombaton a csíksomlyói hegynyeregben mutat be szentmisét, ezt követően a moldvai Jászvásáron (Iasi) találkozik fiatalokkal és családokkal. Vasárnap az erdélyi Balázsfalván avat boldoggá szentmise keretében hét román vértanú görög katolikus püspököt.


Ferenc pápát Klaus Iohannis államfő fogadja a repülőtéren, bukaresti programja a Cotroceni palotában, a román elnöki hivatalban kezdődik, ahol a román elnökön kívül Viorica Dancila román miniszterelnökkel, illetve a civil társadalom képviselőivel és a diplomáciai testület tagjaival is találkozik.


Délután Dániel ortodox pátriárkával találkozik zárt ajtók mögött, majd beszédet mond a román ortodox egyház állandó zsinata előtt. Ferenc pápa és Dániel pátriárka - az ortodox hívők jelenlétében - közösen keresi fel a még befejezetlen, de tavaly decemberben már felszentelt ortodox székesegyházat, a Nemzet Megváltása-katedrálist. Este a pápa szentmisét mutat be a bukaresti Szent József római katolikus székesegyházban, amit környező utcákban és tereken kivetítőkön követhetnek figyelemmel a hívek.


A pápa első székelyföldi látogatását nagy várakozás előzi meg. Az egyházfő óriási székely kapun át érkezik szombaton tartandó miséjére a csíksomlyói hegynyeregbe, és a szűzanya iránti tisztelet kifejezéséül arany rózsát hoz a csíksomlyói kegyhelynek. Az oltár felé vezető útra állított nagy méretű székely kapura az a felirat került: "Őseidnek szent hitéhez, nemzetednek gyökeréhez, testvér, ne légy hűtlen soha! A pápa látogatásának alkalmából, 2019. jún. 1."


A magyar kormány közel 160 millió forinttal támogatta a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti hegynyeregben álló hármashalom-oltár felújítását és az új liturgikus bútorok elhelyezését, a csíksomlyói Jakab Antal Ház felújítását, ahol a misét követően ebédelni fog Ferenc pápa.


A romániai pápai miséken az elkerített szektorokban azok vehetnek részt, akik előzőleg regisztráltak, és magukkal viszik kinyomtatott, névre szóló belépőjüket. Csíksomlyóra 110 ezren, Bukarestben 25 ezren regisztráltak. Mindkét helyszínen további tízezrek jelenlétére számítanak az elkerített szektorokon kívül. Balázsfalván ötvenezer zarándokkal számolnak a szervezők.


Ferenc pápa székelyföldi látogatását és a csíksomlyói szabadtéri szentmisét a magyar közmédia is élőben közvetíti. A Duna tévében szombaton magyar idő szerint 9 óra 35 perckor kezdődik a közvetítés.


(Lead-kép: MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában