Hallgassa élőben!

Simicskó: ütőképes Magyar Honvédség nélkül nincs szuverén állam

Megnyitották a "170 éves a Magyar Honvédség" című programsorozatot.

Örökérvényű igazság, hogy ütőképes Magyar Honvédség nélkül Magyarország nem lehet szuverén állam – közölte a honvédelmi miniszter a “170 éves a Magyar Honvédség” című programsorozat nyitórendezvényén szerdán Budapesten.

Simicskó István – aki a hetvenedik, a rendszerváltás óta pedig a hetedik honvédelmi miniszter – beszédében felidézte: tisztségében, miközben Magyarország határait igyekeztek megvédeni, áttekintette valamennyi elődje tevékenységét. Elmondta, a Magyar Honvédség fennállásának 170. évfordulóját ünneplő programsorozat indítását az 1796. február 20-án született Mészáros Lázár első hadügyminiszter előtti tiszteletből időzítették erre az időszakra.

Kifejtette: Mészáros Lázár – akit 1848. április 7-én neveztek ki miniszterré – augusztus 16-án a magyar nemzet szervezéséről azt mondta: “amit lehet, azt meg kell tartani a régi katonai rendszerből, de a Magyar Hadsereg megszervezéséhez idő kell.” Mészáros Lázárnak a történelmi események miatt nem volt sok ideje – jegyezte meg Simicskó István.

Kiemelte: nem sok nemzet van, amely olyan rövid idő alatt olyan erőt tudott volna felállítani, mint a Mészáros Lázár első hadügyminiszter irányításával 1848-ban felállított magyar hadsereg, amely a világ akkor egyik legerősebb haderejével, az osztrák haderővel szemben állt helyt.

A miniszter szerint a nemzet kialakulásának időszakában a “rendíthetetlen hazaszeretet, hit, szellemiség” adta az erőt ahhoz, hogy akkor sok dicsőséges csatában álltak helyt a magyar katonák.

Simicskó István hozzáfűzte: Magyarország függetlenségének megőrzéséhez fontos a hazaszeretet, s ebben a honvédségnek, a katonáknak példát kell mutatniuk.

“Ahhoz, hogy meg tudjuk őrizni magyarságunkat, Magyarországot, tevékeny törődéssel, odafigyeléssel, alkotó kreativitással kell építeni a Magyar Honvédséget” – emelte ki, hozzátéve: a már megkezdett Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program nyomán a honvédségben elkezdődött a fejlődés időszaka.

Hermann Róbert, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokhelyettese köszöntőjében kiemelte: 1848 előtt nem volt saját hadseregük a magyaroknak. 1848 tavaszán alig néhány hét alatt a semmiből jött létre a magyar honvédség, amely június végétől, július elejétől már a hadszíntéren harcolt.

A rendezvényen Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára bemutatta az évfordulós arculatot és a rendezvény internetes megjelenését. Egyúttal meghirdette a “170 éves a Magyar Honvédség” rajzpályázatot és a “Tölts fel egy katonafotót!” online pályázatot.

A budai Várban, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban (HIM) tartott rendezvényen – amelyen részt vett Boross Péter volt miniszterelnök, Benkő Tibor vezérkari főnök, továbbá a katonai alakulatok képviselői – bemutatták az 1848-49-es és a monarchia korabeli, az I. és a II. világháborús, az ’56-os forradalom, továbbá a jelenkor egyenruháit és fegyverzetét. Külön kiállították Mészáros Lázár személyes tárgyait, továbbá megnyitották azt az évforduló alkalmából szervezett vándorkiállítást is, amelyet az év folyamán országszerte több településre is elvisznek majd.

A rendezvényen kiosztott háttéranyag szerint a modern magyar hadsereg megalakulása 1848 május végére tehető, amikor Batthyány Lajos miniszterelnök utasítására felszereltek tíz reguláris gyalogzászlóaljat, amelyet már a hivatalos iratokban is “honvédségként” emlegettek. A magyar állam ellen irányuló külföldi agresszió fenyegetése és belső nemzetiségi fegyveres mozgalmak veszélye miatt Kossuth Lajos kérésére 1848. július 11-én Pesten az Országgyűlés képviselői 200 ezer újoncot és 42 millió forint azonnali hatályú hadihitelt szavaztak meg, hivatalosan is létrehozva ezzel a nemzet reguláris véderejét, a honvédséget.

Csak 50,7 százalékban véd a kínai fejlesztésű CoronaVac a brazil vírusvariáns ellen
Az adat annak a felmérésnek az eredménye, amelyet Brazíliában 12 400 önkéntesre kiterjedőn végzett a vakcinát Brazíliában gyártó Butantan intézet.
Szomjan halt több migráns a tengeren a Kanári-szigetekre tartva
A bárkán további 19, Európába törvénytelenül eljutni próbáló afrikai ember volt, akik túlélték az utat, de szervezetük vészes kiszáradás és kihűlés jeleit mutatta.
Kiderült, ezért nem lesz ott Meghan Fülöp herceg temetésén
Akár terhesen is hajlandó lett volna repülőre ülni...
2021.04.12.
5 tipp, ha nem működik megfelelően az okoseszköz
Nincs letöltve a megfelelő applikáció, nincs bekapcsolva a Bluetooth, tetoválás van a csuklón? Néha csak egy banális hiba csinálja a bajt.
Nyitnak a vendéglátóhelyek és a boltok Angliában
Hétfőtől minden bolt kinyithat Angliában, és vendégeket fogadhatnak azok az éttermek, amelyek meg tudják oldani a szabadtéri felszolgálást.