Ország-világ

2013.06.30. 00:11

Sólyom László: egyszer volt igazi forradalom, egyszer volt igazi rendszerváltás

A volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke szombaton kapta meg a Magyar Szabadságért Díjat.

MTI

"Egyszer volt igazi forradalom, egyszer volt igazi rendszerváltás. Kritizálni kell, elemezni kell, tanulni kell a hibákból, de ez volt az igazi fordulópont, ez az origó" - jelentette ki [namelink name="Sólyom László"] volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke szombaton a Magyar Szabadságért Díj átvételekor.

A kitüntetést minden év június 29-én, a magyar szabadság napján adják át Gödöllőn.

Sólyom László beszédében hangsúlyozta, hogy a díj a magyar rendszerváltás egyik fontos eseményére emlékeztet. Ma nagy divat lebecsülni ezt a korszakot, de a nemzet szabadsága, függetlensége, a piacgazdaság, az egyéni jogok, a jogállam akkor lett megalapozva - mondta.
A szovjet kivonulással kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy az nem egy pillanat műve volt, hanem folyamat, amelynek nemzetközi beágyazottságáról sem szabad elfeledkezni. Az eseményeket világpolitikai környezetben kell elképzelni, s "büszkén mondhatjuk, hogy megtettük a magunkét".

Az alkotmánybíróság egykori elnöke emlékeztetett arra is, hogy amikor összedőlt a szovjet világrendszer, a Nyugat nem tudott mit kezdeni a helyzettel, "tanácstalanság és bizalmatlanság jellemezte a volt szovjet szféra államaival kapcsolatban". Magyarország nagy érdeme és dicsősége, hogy hitelessé tudott válni az intézményeivel. Európában az alkotmánybíróság tagjait úgy fogadták, mint akik az ő nyelvüket beszélik, akikkel megértik egymást. Hozzátette: emlékezni kell a rendszerváltásra, mert igenis voltak óriási teljesítmények.

[namelink name="Réthelyi Miklós"] volt nemzetierőforrás-miniszter Sólyom Lászlót méltató beszédében egyebek mellett azt emelte ki, hogy az alkotmánybíróság elnökeként kultúrát teremtett, és nemzetközi hírűvé tette a magyar alkotmánybíráskodást. Köztársasági elnökként ötéves ciklusa alatt a pártoktól és hatalmi harcaiktól való függetlenségét végig megőrizte, ugyanakkor erőteljesen emelte fel szavát a politikai élet erkölcsi megtisztulásáért. A politikai elittől való függetlenség volt az elnöki felfogásának alapja, ezért nem kívánt sem a választások időpontjáról, sem az általa jelölt tisztségviselőkről a pártokkal konzultálni. Sólyom László civilként, alkotmánybíróként és államfőként is az egyén szabadságát, emberi jogait, méltóságát és felelősségét érintő területek mindegyikén példamutató és megingathatatlan védelmezője a magyar szabadságnak.

[namelink name="Gémesi György"] (Gödöllői Lokálpatrióta Klub), Gödöllő polgármestere a díj átadásakor kiemelte: Sólyom László munkásságával nagymértékben járult hozzá a demokratikus intézményrendszer megszilárdításához.

A Gémesi György és Koltay Gábor filmrendező által 2000-ben alapított díjat azok kaphatják, akik az elmúlt évtizedekben jelentősen hozzájárultak Magyarország függetlenségéhez és önállóságához, alkotásaikkal, tevékenységükkel a magyarság megmaradását szolgálják. A díjat elsőként Nemeskürty István írónak ítélték oda 2000-ben, tavaly pedig Mádl Dalma, a volt köztársasági elnök felesége vehette át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában