bizalmas utasítás

2020.02.19. 16:24

Soros György kérésére rendelhetett el FBI-nyomozást a volt amerikai elnök

Az amerikai Harvard Egyetem jogi karának professzor emeritusa, Alan Dershowitz erről a Breitbart News-nak adott interjújában beszélt. A professzor szerint az egykori demokrata elnök a milliárdos spekuláns kérésére kötelezte az FBI-t, hogy indítson vizsgálatot valaki ellen. Minderről Dershowitznak pedig bizonyítékai vannak.

Az ügy előzménye, hogy William Barr amerikai igazságügyi miniszter múlt hét csütörtökön az ABC televízióban nyilvánosan kérte az elnököt, hogy ne tweeteljen többet Roger Stone ügyében. A korábbi elnöki tanácsadó elleni perben az ügyészek által javasolt büntetés hétfőn jelent meg. Abban a szövetségi ügyészek 7-től 9 évig terjedő börtönbüntetést kértek a 67 éves Stone-ra – számol be a V4NA.

Az amerikai elnök még aznap a Twitteren „szörnyű és nagyon igazságtalan helyzetnek” és „az igazságszolgáltatás tévedésének” minősítette az ügyészi kérést, bár a következő napon közölte, hogy ez csupán a személyes véleménye volt, nem akart beavatkozni az igazságszolgáltatás munkájába.

„Azt hiszem, itt az ideje, hogy (az elnök) abbahagyja a Twitterezést az igazságügyi minisztérium büntetőpereiről”, mondta Barr, aki szerint az elnök gyakori megnyilvánulásai a közösségi médiában „ellehetetlenítik” a minisztériumi munkáját. Ugyanakkor Barr hozzátette, hogy Donald Trump egyáltalán meg sem kísérelte a beavatkozást a Roger Stone ellen folyó perbe, és nem próbálta meg befolyásolni az igazságügyi minisztériumot sem az ügyészek által a perben javasolt büntetés enyhítésében.

Erre reagált Alan Dershowitz az amerikai Harvard Egyetem jogi karának professzor emeritusa a Breitbart News-nak adott vasárnapi interjújában.

A professzor ebben először arról beszél, hogy „a demokrata Kennedy kormány idején a Fehér Ház ellenőrizte az Igazságügyi Minisztériumot, és nem hiszem, hogy akkor nagyon sok liberális professzor vitatta volna ezt”, majd hozzátette:

„bizonyítékom van arra, hogy az Obama-adminisztráció idején az elnök Soros György kérésére személyesen kérte az FBI-t, hogy indítson vizsgálatot valaki ellen”.

A professzor egyébként a milliárdos spekulánst „Obama közeli szövetségesének nevezi”.

Dershowitz úgy fogalmaz, hogy ”látható volt a Fehér Háznak az igazságügyi osztályra gyakorolt ​​befolyása„, majd hozzátette

„a különbség az, hogy a mostani elnök egy ilyen ügyben a nyilvánosság előtt tweetelt, Obama elnök viszont bizalmasan utasította az igazságügyi minisztériumot”.

A riporter visszakérdez, hogy „Soros György kérte Barack Obamát, hogy az igazságügyi osztály vizsgáljon meg valakit?”

„Igen, ez a közeljövőben a perekben is meg fog jelenni”

- válaszolta Dershowitz.

„A birtokomban van a tényleges bizonyíték, amely dokumentálja ezt. A megfelelő időben ez napvilágot is fog látni. Ám ezt most még nem hozhatom nyilvánosságra, mert ebben az ügyben még nem indítottak eljárást”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában