nem nyugszanak

2020.04.14. 18:11

Soros szervezete szerint a karanténban cirkuszoló iráni diák az áldozat

Nem hajlandó tudomásul venni a bíróság minapi ítéletét a Helsinki Bizottság: kedden arról írtak, hogy az ország területéről vállalhatatlan viselkedése miatt kitiltott iráni diáklány „politikai indíttatású koncepciós eljárás áldozata lett”.

Lekapcsolták a jogállamot az iráni diák ügyében – ezzel a hazugsággal tett közzé felháborodott hangvételű internetes bejegyzést a Helsinki Bizottság – írja az Origo.

A magát jogvédőnek mondó álcivil szervezet ezzel megkérdőjelezte a Fővárosi Törvényszék ítéletét. A bíróság ugyanis a napokban megállapította, hogy

az idegenrendészeti hatóság jogszerűen döntött a koronavírus-fertőzés miatt karanténba helyezett iráni diákok kiutasításáról.

A magyar hatóságok azért döntöttek így, mert

13 iráni egyetemista a Dél-pesti Centrumkórházban engedély és védőruházat nélkül elhagyta a számukra kijelölt szobát, hangosan elégedetlenkedett, agresszíven lépett fel az egészségügyi dolgozókkal szemben, utasításaiknak pedig nem tett eleget.

Mint a lap korábban megírta, a Helsinki Bizottság elvállalta az egyik iráni jogi képviseletét: bírósági felülvizsgálatot és azonnali jogvédelmet kértek ügyfelüknek (a Fővárosi Törvényszék az azonnali jogvédelem iránti kérelmet is elutasította).

A jelek szerint öt nappal a bírósági döntés után a Helsinki Bizottság még mindig ott tart, hogy iráni ügyfelük nem követett el semmi törvénybe ütközőt, „valójában a hatóságok nem mutattak be semmilyen bizonyítékot”, és csak azért ilyen szigorúak vele, hogy mihamarabb „kizsuppolhassák” az országból. „Nem számítanak a tények, a bizonyítékok hiánya, az abszurd vádakat cáfoló bizonyítékok sora, az ártatlanság vélelme, de még maga a nyilvánvaló ártatlanság sem” – sorolta a szervezet, hogy aztán levonja a végkövetkeztetést, miszerint a cirkuszoló, az orvosokkal agresszívan viselkedő iráni diáklány „politikai indíttatású koncepciós eljárás áldozata” lett.

A Magyar Helsinki Bizottság az egyik legismertebb hazai szervezete Soros Györgynek: bevételük jelentős részét a tengerentúlról, az amerikai üzletembertől kapják. A Helsinki legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a veszélyhelyzet kihirdetését követően kormányfigyelő és -bíráló honlapot hozott létre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában