Hallgassa élőben!

SpaceX: indul az olcsó, műholdas internet

Több, mint 3 éve dolgozik azon Elon Musk, hogy olcsó internetezésre adjon lehetőséget saját fejlesztésű műholdjairól.

A szolgáltatás neve Starlink lenne. A befolyt összegből fedezné Musk a Mars utazást. – írja a BitPort.

A szatelit űrbe küldésére már novemberben megkapta az engedélyt, viszont a Falcon Heavy legutóbbi tesztje miatt halasztották a projektet. A fő rakomány mégsem a z internetezésre szánt két szatelit, a Microsat 2a, és a Microsat 2b lesz, hanem a spanyol kormány Paz nevű műholdja, melynek rendeltetése a bolygónk felszínének méteres pontosságú feltérképezése lesz.

Szatellithálózatunk és az azzal kapcsolatos alrendszerek fejlettségének bemutatója mellett a Microsat-2a és -2b eszközöket tesztelő program egyben demonstrálja a szélessávú antennákra alkalmazó kommunikációs platform szakaszos tömbökön alapuló kialakításának megvalósíthatóságát is.

– tájékoztatták a nagyközönséget.

Ezek persze tesztüzemben működő műholdak lesznek egyenlőre. A teljes szolgáltatás kiépítésére nem kaptak még engedélyt, Elon Musk cége szorosan együttműködik ebben a kérdésben az amerikai kormánnyal. Minden egyes előírásnak meg akar felelni. Mindezek mellett a következő évtizedre tervezik a Starlink élesítését, aminek a bevételéből fedeznék a leendő Mars- kolóniák kiépítését.

Beértek az eredményei a magyar egykulcsos adórendszernek
Orbán Viktor 2010 júniusában ismertette az első gazdasági akciótervét, amely kijelölte az új irányokat. Ezek a lépések egyúttal felszámolták a baloldal kudarcos gazdaságpolitikáját is.
Halálos baleset Nagylak 2-Csanádpalota határátkelő közelében
Kisbusz szenvedett súlyos balesetet a Nagylak 2-Csanádpalota határátkelőn.
Súlyos baleset: egy kisbusz kamionsorba hajtott a Nagylak 2-Csanádpalota határátkelőn
A balesetben egy ember meghalt, 16-an megsebesültek.
Orbán Viktor: Magyarország kettős kapcsolatot ápol a Nyugattal
„A nyugathoz tartozunk, tiszteljük, de sohasem feledjük, hogy mit kellett volna értünk tennie, amit végül nem tett meg” – mondta egy portugál lapnak adott interjúban a kormányfő.
„El akarják mozdítani Orbánt”
Arnold Vaatz CDU-politikus: önök a hiúságában sebezték meg a Nyugatot.
Hétfőtől melegszik az idő
Fokozatosan melegszik az idő a jövő héten, jön az idei első tartós hőhullám.