Bűnügy

2021.03.02. 10:15

Szabadon engedték az elrabolt nigériai iskolás lányokat

Szabadon engedték kedden elrablóik azt a több száz diáklányt, akiket február végén hurcoltak el az északnyugat-nigériai Zamfara állam egy bentlakásos iskolájából – derül ki az állam kormányzója bejelentéséből.

Bello Matawalle az AFP francia hírügynökségnek azt mondta, az elengedett lányokat a kormányzati hivatal épületébe szállították.

„Összesen 279 lányt raboltak el, és hála Istennek mind itt vannak” – jelentette ki az újságíróknak.

A diáklányokat február 26-án hajnalban rabolták el egy Jangebe városában lévő iskolából.

Alig több mint három hónap alatt ez volt a harmadik gyerekrablás Nigéria északnyugati részén. A nyugat-afrikai országban rendszeresek a tömeges emberrablások. Ehhez a módszerhez folyamodnak többek között a térségben tevékeny iszlamista terroristák, akik lányokat és nőket kényszerítenek arra, hogy dzsihadistákkal házasodjanak össze vagy öngyilkos robbantásos merényleteket kövessenek el, másokat pedig dolgoztatnak. Más esetekben pedig bűnszervezetek rabolnak el gyerekeket azért, hogy váltságdíjat követeljenek értük.

A zamfarai hatóságok és az állam területén aktív fegyveres csoportok közt már egy éve folynak a fegyverletételt célzó tárgyalások.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában