Ország-világ

2020.09.21. 18:56

Szakértők szerint aggasztó a járványhelyzet Montenegróban

Összesen 3208 aktív esetet tartanak nyilván, ami azt jelenti, hogy százezer lakosra 509 fertőzött jut.

A kormány hetek óta újabb korlátozó intézkedések bevezetéséről beszél, a jelenlegi helyzetben pedig valósággá is válhatnak az ígéretek – vélik egészségügyi szakemberek a helyi sajtó beszámolója szerint.

A hatályos intézkedések értelmében a hét évnél idősebbeknek zárt és nyílt térben is maszkot kell viselniük, tartaniuk kell a kétméteres távolságot egymástól, valamint a vendéglátóipari egységekben négynél többen nem ülhetnek egy asztalnál. Korábban a tanévkezdést október elsejére halasztották, de nem kizárható, hogy további csúszás lesz.

Montenegróban a járvány első hullámában csupán 324-en fertőződtek meg és kilencen haltak bele a Covid-19 betegség szövődményeibe. Az Adria-parti ország június elején koronamentes övezetté nyilvánította magát, 42 nappal később viszont – miután megnyitották a határokat – újra megjelent a vírus, és azóta már több mint nyolcezer fertőzöttet vettek nyilvántartásba. Vasárnapról hétfőre a tengerparti országban 226-tal 8124-re nőtt a fertőzöttek, és kettővel 136-ra a halottak száma.

A Nyugat-Balkánon vasárnapról hétfőre 745-tel nőtt az igazolt fertőzöttek és 14-gyel a halálos áldozatok száma.

Hétfőre a regisztrált fertőzöttek száma Szerbiában 68-cal 32 908-ra, Koszovóban 61-gyel 15 063-ra, Észak-Macedóniában 178-cal 16 735-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 212-vel 25 426-ra emelkedett.

Szerbiában az utóbbi 24 órában eggyel 741-re, Koszovóban kettővel 616-ra, Észak-Macedóniában néggyel 693-ra, Bosznia-Hercegovinában pedig öttel 762-re emelkedett a halálos áldozatok száma.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában