Ország-világ

2007.08.07. 16:19

Szalmonella okozta ételmérgezés

Salmonellosisnak nevezzük a szalmonella nevű baktérium mintegy 2000 altípusának valamelyike okozta fertőzést. Az emberi fertőzésekért szinte kizárólag az egyik alfajta a felelős. Legfontosabb megnyilvánulása a heveny gyomor-bél hurut, de más betegségeket is okozhat. <br>

A fertőzés forrása a beteg vagy tünetmentesen fertőzött állat, elsősorban a fertőzött háziállatok (sertés, szarvasmarha), házi és vadon élő szárnyasok, valamint a beteg vagy kórokozó-hordozó ember.

Fertőzött élelmiszerek

Leggyakrabban fertőzött állati eredetű élelmiszerek, főleg tojás és tojáskészítmények, baromfi, tőkehús fogyasztása okozza. Akkor, ha nem történt kellő hőkezelés, pasztőrözés, vagy ha az élelmiszer utólag szennyeződik szállítás, feldolgozás és tárolás közben. A fertőzést ritkán ivóvíz is terjesztheti. Az emberről emberre közvetlen érintkezés, piszkos kéz és fertőzött tárgyak útján való terjedés ritka, ez esetleg kisgyermekközösségben és idős emberek között fordulhat elő (pl. intézeti járványokban). Elsősorban akkor gondolunk rá, ha egyszerre több ember betegszik meg, akik előzőleg azonos ételt fogyasztottak. Ilyenkor megjelenik a fertőzőosztályon a „lakodalmas menet". Természetesen előfordulnak szórványos, csak 1–1 embert érintő megbetegedések is.

Tünetek

A lappangási idő a fertőzött étel fogyasztását követően 8–48 óra. Legfontosabb tünetek a gyakran borzongással, hányingerrel, hányással kezdődő hasmenés, melyet többnyire görcsös hasi fájdalom, láz, fejfájás kísér. A hasmenés kb. 3–5 napig tart, a széklet híg, vizes, zöldes színű, véres is lehet. El kell különíteni a vírusos gyomor-bél huruttól (például a rotavírus-fertőzéstől), a fekélyes vastagbélgyulladástól, a heveny hasi sebészeti megbetegedésektől. A kórokozó a székletből tenyésztéssel kimutatható. Ezt az ÁNTSZ-nek jelentenünk kell. A baktériumra pozitív személyeket járványügyi ellenőrzés alá kell helyezni. Amíg a széklettel ürül a kórokozó, addig az egyén fertőzőképes.

Kezelés, gyógyulás

A betegség többnyire magától gyógyul, a kezelése úgynevezett tüneti kezelés. Legfontosabb a folyadékpótlás, mely kiszáradásra utaló tünetek, erős hányás esetén akár infúziós kezelést is jelenthet. Emellett fontos a lázcsillapítás, majd a tünetek enyhülésekor a diéta fokozatos felépítése, a bélflóra helyreállítása élőflórás joghurtok, valamint a gyógyszertárakban vény nélkül kapható baciluskoncentrátumok segítségével. Szalmonellafertőzéskor antibiotikumot rutinszerűen nem adunk, de alultáplált vagy súlyos betegségben szenvedő, elsősorban idős emberek kezelését antibiotikum adásával ki szoktuk egészíteni.

Megelőzés

Legfontosabb az állati eredetű élelmiszerek megfelelő hőkezelése, különösen a baromfi, a tojás, a tejes-tojásos készítmények esetében. Ezenkívül fontos az élelmiszerek megfelelő tárolása, melyet a nyári időben az éttermekben fokozottan ellenőriznek a járványügyi szakemberek.

Fertőtleníteni kell!

A beteg környezetében folyamatos és zárófertőtlenítés is szükséges. A fertőző beteg személy környezetében a folyamatos fertőtlenítésnek ki kell terjedni azokra az eszközökre és tárgyakra, melyek széklettel vagy vizelettel szennyeződhetnek. A legfontosabb teendő a kéz fertőtlenítése, melyet nemcsak a betegnek, hanem ápolójának is el kell végezni, főleg WC-használat után, étkezések előtt, illetve betegápolás után. Igen fontos a beteg által használt WC, ágytál tartalmának és magának az edényzetnek, WC-kagylónak a fertőtlenítése. Ugyanígy folyamatosan fertőtleníteni kell az evőeszközöket, edényzetet, a beteg és ápolója által használt ágyneműt, ruhákat.

Dr. Horváth Zsuzsanna (belgyógyász, győr-ménfőcsanaki háziorvos.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában