Ország-világ

2015.06.30. 14:23

Szeptembertől jön az ingyenes gyermekétkeztetés

Az ingyenes étkeztetésnek köszönhetően szeptembertől nem fordulhat elő Magyarországon, hogy egy gyereknek anyagi okok miatt nem biztosítják a napi háromszori étkezést.

Szeptembertől nem fordulhat elő Magyarországon, hogy egy gyereknek anyagi okok miatt nem biztosítják a napi háromszori étkezést – mondta az emberi erőforrások minisztere egy keddi budapesti háttérbeszélgetésen.

Balog Zoltán emlékeztetett arra, hogy egy év alatt 25 százalékkal nőtt a gyermekétkeztetésre biztosított költségvetési forrás, és jövőre már 72 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra.

Ahhoz, hogy el tudják érni a teljes körű étkeztetés biztosítását, be kellett vezetni a hároméves kortól kötelező óvodáztatást, továbbá - szinte minden család számára - ingyenessé kellett tenni a közétkeztetést - mondta a miniszter, emlékeztetve: a díjmentes étkezést magas - önbevalláson alapuló - jövedelemhatárhoz kötötték, így a szolgáltatás gyakorlatilag minden gyerek számára biztosított.

Czibere Károly, a tárca szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára azt közölte, míg eddig mintegy 92 ezer gyerek ehetett ingyen a bölcsődékben és az óvodákban, szeptembertől már 320 ezer gyermek.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár arról beszélt, az étkeztetési program nem csak felzárkózási célokat szolgál, hiszen az minden családnak komoly anyagi segítséget jelent.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy egy átlagos kétgyermekes család esetében az ingyenes étkezés biztosítása havonta akár 15 ezer forint megtakarítást jelenthet. Novák Katalin tájékoztatása szerint a jövő évi költségvetéshez csatolt függelék szerint 1525 milliárd forint áll a családok rendelkezésére a gyermekneveléssel járó terhek csökkentésére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában