Ország-világ

2009.11.26. 10:20

Szigorúbb büntetés a gárdaegyenruha miatt

Mától ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható, aki a bíróság által feloszlatott szervezet működésében a feloszlatás után részt vesz, illetve aki az adott szervezet formaruháját nyilvános rendezvényen viseli.

A Magyar Közlönyben múlt szerdán jelent meg a szabálysértésről szóló kormányrendelet módosítása, amely a jelenleginél egyértelműbben tiltja és szigorúbban szankcionálja a feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvételt.

A rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon, ma lép hatályba. A Jobbik múlt pénteken jelentette be, hogy alkotmánybírósági felülvizsgálatot kér a módosított jogszabály miatt.

Szollár Domokos kormányszóvivő az MTI-nek korábban azt mondta: a szabálysértési rendelet értelmében eddig is szankcionálható volt - százezer forintig terjedő pénzbírsággal - a feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel, az utóbbi időben azonban a jogalkalmazó szervek által folytatott eljárások során egyértelművé vált, hogy a hatályos szabályok pontosításra, kiegészítésre szorulnak.

A Jobbik múlt pénteken jelentette be, hogy alkotmánybírósági felülvizsgálatot kér a módosított jogszabály miatt. Álláspontjuk szerint a jogerős bírósági döntések értelmében a szabad véleménynyilvánítás körébe tartozik a nemzeti jelképek, formaruha viselése, ezért az általa "fércmunkának" nevezett rendelkezést jogellenesnek tartják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában