Csúcstalálkozó Berlinben

2020.08.27. 14:58

Szijjártó Péter: forr a levegő Európa körül (videó)

Az európai uniós külügyminiszterek berlini tanácskozásán szó lesz az Oroszországgal, a Törökországgal és az Izraellel ápolt kapcsolatokról, valamint a fehérorosz helyzetről is.

Megérkezett a német fővárosba Szijjártó Péter, ahol az Európai Unió külügyminisztereinek csütörtökön kezdődő kétnapos tanácskozásán vesz részt.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalára feltöltött videójában úgy fogalmazott, „van bőven mit megvitatni, hiszen forr a levegő Európa körül”. Elmondta, napirenden lesznek az Európai Unió és az Oroszország közötti, illetve a Törökországgal ápolt kapcsolatok, a fehéroroszországi helyzet, és a tanácskozás vendége lesz Izrael külügyminisztere is.

Szijjártó Péter megjegyezte: kíváncsi arra, vajon azok a kollégái, akik az izraeli külügyminiszter távollétében rendszeresen kritikát fogalmaznak meg a közel-keleti országgal kapcsolatban, most is ugyanazt fogják-e mondani, mint egyébként.

A magyar tárcavezető hozzátette, hogy a megbeszélésen szó lesz a világjárvány tanulságairól is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában