segítség

2020.12.29. 19:26

Szijjártó Péter: Magyarország mindig kiállt Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett

Az Ungvári Főkonzulátus 200 rászoruló családhoz juttatott el karácsonyi ajándékot.

A külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán kijelentette: Magyarország mindig kiállt Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett. „Az elmúlt öt évben számos segítséget nyújtottunk a kelet-ukrajnai harcokban érintett családok számára” – tette hozzá.

Szijjártó Péter azt írta: „bár a világjárvány még e téren is kihívás elé állította kárpátaljai kollégáinkat, az Ungvári Főkonzulátus dolgozóinak végül idén is sikerült eljuttatni ajándékaikat azon gyermekek részére, akik szüleik révén érintettek a kelet-ukrajnai konfliktusban”.

Hozzátette:

a többéves hagyomány részeként 200 csomagot tudtak szétosztani, ezzel is szebbé téve a gyerekek karácsonyát.

2015 óta emellett több mint 2.300, a kelet-ukrajnai konfliktus által érintett gyermek üdülhetett Magyarországon és vállalták évente húsz ukrán katona rehabilitációját is – fűzte hozzá a miniszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában