sorskérdés

2019.10.15. 11:01

Szijjártó Péter: Törökország telepítse vissza a bevándorlókat Szíriába

A magyar nemzeti érdek az, hogy a törökök Szíria irányába oldják meg a bevándorlási kérdést, és ne Európa irányába – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közmédiának kedden Bakuban, ahová az Orbán Viktor miniszterelnök vezette delegáció tagjaként érkezett a Türk Tanács soron következő ülésére.

Baku, 2019. oktber 14. A Klgazdasgi s Klgyminisztrium (KKM) ltal kzreadott kpen Szijjrt Pter klgazdasgi s klgyminiszter (k) felszlal a Trk Tancs 7. Klgyminiszteri Tancsa lsn Bakuban 2019. oktber 14-n. A httrben Baranyi Andrs helyettes llamtitkr (b) s Szederknyi Viktor nagykvet (j). MTI/KKM/Burger Zsolt

Forrás: MTI/KKM

Fotó: Burger Zsolt

Szijjártó Péter – aki az azeri fővárosban tárgyalt Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszterrel – azt mondta: Törökország szíriai akcióival kapcsolatban a magyar kormánynak egyetlen dolgot kell figyelembe vennie, a magyar nemzeti érdeket. A magyar nemzeti érdek pedig azt diktálja – folytatta -, hogy kerüljük el, hogy több százezer vagy akár millió illegális bevándorló megjelenjen Magyarország déli határánál, és kerüljük el, hogy több százezer vagy millió illegális bevándorlót erőszakkal kelljen visszatartani Magyarország déli határánál.

A helyzetet Recep Tayyip Erdogan török elnök is világosan megfogalmazta: ha nem tudja visszatelepíteni Szíriába az onnan érkezett bevándorlókat, akkor Európa irányába kell megnyitnia a kapukat – jelezte.

„Ha a kérdést nekünk, magyaroknak úgy teszik fel, hogy mit szeretnénk, ha Törökország visszatelepítené a bevándorlókat Szíriába, vagy megnyitná a kapukat Európa irányába, akkor a mi válaszunk egyértelmű: Törökország telepítse vissza a bevándorlókat Szíriába, és ne nyissa meg az Európára nyíló kapukat négymillió bevándorló előtt”

- fejtette ki Szijjártó Péter. Hangsúlyozta: ha ez a négymillió bevándorló megindul, akkor Magyarország déli határánál kell őket feltartóztatni, és ezt jobb lenne elkerülni.

A miniszter kijelentette, hogy a magyar kormány gondolkodásmódja a bevándorlásról egyértelmű: a migrációhoz fűződő jogok nincsenek az alapvető emberi jogok között.

Viszont alapvető emberi jog, hogy mindenki nyugalomban, békében és biztonságban élhessen a saját hazájában, és az ehhez szükséges feltételeket meg kell teremteni – tette hozzá a miniszter. Közölte: Magyarország abban szívesen működik együtt Törökországgal is, ha Törökország létrehoz egy biztonságos zónát Szíriában, akkor az ott létrejött településekre vissza lehessen telepíteni azokat a családokat, akiknek egyszer el kellett hagyniuk Szíriát.

„Ez a mi politikánk: a segítséget vigyük oda, ahol a baj van, és ne a bajt hozzuk oda, ahol nincs baj”

- mondta.

Szijjártó Péter megjegyezte, hogy a török elnök világossá tette: 40 milliárd dollárt költöttek eddig arra a négymillió bevándorlóra, akik Törökország területén élnek, és neki most már válaszokat kell adnia a saját közvéleményének, hogy ezt meddig akarja csinálni. Ezért azt a megoldást választotta, hogy visszatelepíti biztonságos körülmények közé a szíriai bevándorlókat – zárta nyilatkozatát a miniszter.

Borítókép: A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k) felszólal a Türk Tanács 7. Külügyminiszteri Tanácsa ülésén Bakuban 2019. október 14-én. A háttérben Baranyi András helyettes államtitkár (b) és Szederkényi Viktor nagykövet (j).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában